Búcsú

Sziasztok!

Hát elérkeztünk ide is, hogy felteszem az utolsó bejegyzésemet erre a blogra. Fájó szívvel írom ezeket a sorokat. Tudjátok nekem ez a blog sokat jelent mivel ez volt úgymond ez első igazi blogom. Az elején amint visszaolvastam igen kezdő volt. Sokszor fogtam a fejemet és csak néztem, hogy jézusom ezt komolyan én írtam?! Bátran merem azt kijelenteni, hogy igenis fejlődtem írás szempontjából. Ezt nem csak én hanem a magyar tanárom is alá tudja tanúsítani. De a helyesírásom a mai napig valami borzalmas, szóval áldom a jó istent és azokat az embereket akik feltaláltak a helyesírás ellenőrzőt. Na, de visszatérve a blogra örültem, hogy megoszthattam veletek a történetet. Bár sokszor összekuszáltam a dolgokat nézzétek el nekem. Mostanában elég sokszor csúsztam az idővel de ez az évem elég rázom volt és igen sok dolog történt velem ami miatt nem tudtam írni. De nem kell búsulni ugyanis a többi blogomon megtalálhattok. Nem fogok eltűnni és az írást meg feladni végképp nem fogom! Bár volt egy időszakom, hogy fontolgattam, hogy abbahagyom de rájöttem, hogy nem tudnám. Egyszerűen imádom ezt csinálni, és az, hogy ti itt vagytok és, hogy olvassátok boldogsággal tölt el. Mert tudom, hogy nem hiába írok, mert valakiket igenis  érdekel. Szóval rengeteg hálával és köszönettel tartozok nektek! Köszönöm, hogy vagytok nekem! Ez az első blogom amit véglegesen befejezek. Sok kommentet kaptam amik ihletet és erőt adtak a további fejezetek megírásában. Köszönöm azoknak az olvasóknak akik vették a fáradságot és úgymond ,,megajándékoztak" ezekkel a véleményekkel. Sajnálattal közlöm veletek, hogy rájöttem, hogy epilógust nem tudok írni. Egyszerűen nem tudom, hogy ezután hogyan is folytathatnám. Szóval a fantáziátokra bízom. Hagyom, hogy ti kreáljátok meg a történet végén, hogy a saját kedvetek szerint érjem úgy véget ahogy ti elképzeltétek. Ezennel pedig az As Long As You Love Me bezárja kapuit. Véglegesen is vége van a történetnek. Mint mondtam szeretettel várlak benneteket a többi blogomon.

2. évad 14. fejezet Szabadság (54. rész)

*Nicole szemszöge*

Ott álltam és csak meredtem a kezemben pihenő fegyverre. Nagy levegőt vettem, és stabilabban megragadtam a pisztolyt, majd pedig megfordultam és egyenesen Justinra néztem.

-Öld meg Nicole, vagy különben a fiad hal meg!

-Válassz Nicole. Bieber vagy a fiad?

Folyamatosan visszhangzottak ezek a fejemben, majd a kezemet lassan felemeltem és egyenesen Justinra szegeztem a kezemben lévő fegyvert.

-Annyi mindent eltűrtem az évek alatt.-kezdtem mondandómba. -De csak tűrtem és halkan pedig szenvedtem. Mindent szó nélkül hagytam. Hagytam, hogy azt tegyél velem amit akarsz, hogy kedved szerint úgy üss ahogy szeretnél, és úgy irányíts ahogy akarsz. Ezeket az évek során mind lenyeltem. De már én sem bírom tovább. Most telt be a pohár. Elegem van ebből az egészből Austin!-üvöltöttem fel. -Én már nem bírom ezt!-éreztem, hogy a könnyek arcomon végig csurognak, majd pedig megfordultam.

-Nicole.-suttogta nevemet.

-Sajnálom Austin.-mondta elkeseredetten, majd pedig meghúztam a ravaszt. Néztem ahogy hirtelen szívéhez kapja a kezét, és a lélegzete eláll. Szemei kikerekedtek, majd hátra botladozott. A földre rogyott és továbbra is a kezét a lőtt sebre nyomta ahonnét rengeteg vér szivárgott. -Sajnálom.-suttogtam magam elé. Ujjaim közül kicsúszott a pisztoly ami hangos csattanással a földön érkezett.

Megölted!

Végeztél vele!

Könnyeim még mindig potyogtak, és ekkor kezdtek csak igazán hangos zokogásba. A földre térdeltem, és hangosan sírtam. Arcomat a kezembe temettem, és remegni kezdtem.

Szabad vagy!

Csakis ez lebegett előttem. Most már nincsen aki bántana aki szétválasztana minket. Vajon, most tényleg véget ért minden rossz és ezután boldog lehetek? Felemeltem a fejem és élettelen teste felé pillantottam. Csak ott feküdt és már soha többet nem fog felébredni, soha többet nem fog bántani, és soha többet nem fog boldogtalanná tenni. Justin felé fordítottam a fejem, és elborzadtam. Szinte látszott rajta, hogy élet halál között lebeg. Kirohantam az irodába és egy telefont kezdtem el keresni, mikor rám törtek Austin emberei. Próbáltam elmenekülni amikor is megragadtak.

-Ne! Eresszetek el!-kiabáltam, majd pedig a földre taszítottak.

-Megölte a főnököt.-tájékoztatta az egyik srác a többieket.

-Tudjátok, hogy mit kell tenni ilyenkor. Hozzátok a fiút és gyereket.-pánikba estem. Mit akarnak tenni a fiammal és Justinnal?

-A fiamat hagyjátok!-üvöltöttem. Hirtelen egy kezet éreztem a hajamba simulni és megmarkolta a tincseket és egy felemelte a fejemet.

-Megölted a főnököt te mocskos ribanc. Ezért fogalmad sincs, hogy mégis mi jár.-mondta fogcsikorgatva a fülembe.

-Öljetek meg, de őket hagyjátok békén!-visítottam, majd pedig egy éles fájdalmat éreztem a tarkómon, és minden elsötétült.

Egy ismeretlen szobában ébredtem fel. A kezemet ahogy megmozdítottam éles fájdalom nyílalt belé. Egy székhez voltam kikötözve és ahogy felnéztem láttam, hogy Justin és a fiam ül velem szembe. Justin már magánál volt, de Jae rettentően nyugtalan volt és arcán pedig könnycseppek folytak végig.

-Mi folyik itt?-kérdeztem kétségbeesetten.

-Megfognak minket ölni Nicole. Mindenkit egyesével. Ez volt Austin végakarata.-mondta minden egyes szót fájdalmasan.

-Nem!-kiáltottam el magam. -Nem ölhetnek meg benneteket. Ezt nem hagyhatom Justin!-kezdtem el potyogni könnyeim. Nem ölhetik meg őket. Rajtuk kívül már szinte nem maradt senkim. Jae még olyan kicsi és ártatlan. Nem vehetik el az életet, úgy, hogy még nem is élt.

-Anya, most megfognak minket ölni?-kérdezte halkan Jae.

-Nem, dehogyis. Nem hagyom ezt.-ráztam a fejem. De hiába is, minden olyan reménytelennek tűnt. Nem féltem a haláltól, mert jól tudtam, hogy egy nap úgyis eljött volna ez az idő. -Jae, mondanom kell valamit neked.-néztem kisfiam szemébe.

-Nicole.-szólt rám Justin.

-Muszáj megtudnia.-nyeltem nagyot. -Egész életedben akit apádnak hittél ő valójában nem az volt. Az igazi apád Justin. Austin elválasztott minket, és megfenyegetett azzal, hogy ha nem megyek hozzá, akkor megöli őt. Így kénytelen voltam teljesíteni kérését. Az évek során mindig bujkáltunk és rettegésben éltem. Próbáltalak téged minden rossztól megvédeni. Mert fogalmad sincs, hogy Austin mégis milyen dolgokat művelt.-döbbent tekintettél meredt rám, és valószínűleg fel sem fogta, hogy az imént mit is mondtam. Justinra nézett aki csak sajnálóan nézett kisfiam szemébe.

-Miért nem mondtad el előbb?-nézett rám.

-Mert féltem, hogy ha megtudod elfogod utasítani magadtól Austint és akkor tudomására is jutott volna, hogy elmondtam neked az igazságot, abból pedig csak baj származott volna. Próbáltalak tégedet védeni. Ez volt az egyetlen amit csak akartam. Értsd meg Jae.-éreztem, hogy a könnyeim végigfolynak arcomon.

-Nem állt jogodban eltitkolni mégis azt, hogy ki az igazi apám. Mindvégig azt hittem, hogy Austin az. De kiderült, hogy csak egy bűnöző.-annyira kicsi de mégis, olyan felnőttesen viselkedik. Látszott rajta, hogy igen megviselte a hír és bármelyik pillanatban kettéroppanhat. Az ajtó kivágódott, és két ember sétált be rajta, majd pedig azt véltem felfedezni, hogy az egyik Austin öccse.

-Troy?-suttogtam ledermedve.

-Hát nem is örülsz nekem?-kérdezte egy mosollyal az arcán, majd pedig egy hatalmas nagy pofont lekevert nekem. -Hozzá ne merj érni!-ordított fel Justin.

-Fogd be!-mordult rá. -Te is egy ugyanolyan kis ribanc vagy, mint a többi. Felcsináltattad magad egy ilyen kis pojácával, de rácsesztél, mert a bátyám különválasztott benneteket.-ismét győzedelem mosoly borította arcát. -Most pedig véghez viszem a bátyám Austin végakaratát. Mind itt fogtok meghalni!-sétált Justin mögé. -És, hogy élvezetesebb legyen számodra drága Nicole, megengedem, hogy válassz, hogy kivel kezdjem.-még mindig mosolygott, és könnyeim egyre jobban szúrták a szememet.

-Hagyd őket békén!-emeltem feljebb a hangom.

-A kis Jae?-simította meg a fiam fejét.

-Hozzá ne merj érni!-visított, és rángatni kezdtem, a kezem szabadulás reményében.

-Naaa.-nevetett fel. -Milyen kis tüzesek vagyunk.-irányát felém vette, majd pedig mögém állt. -Már tudom, hogy Austin miért is féltett annyira.-suttogta fülembe. A hideg futkosott a hátamon. -Ezek szerint tényleg ilyen jó lennél az ágyban?-halkan felkuncogott majd elhajolt tőlem. Justin egész teste megfeszült, és készült robbanni. -Nem döntesz?-kapta elő a fegyverét.

-Ölj meg engem, és őket pedig hagyd békén.-könnyes tekintetemet ráemeltem, de nem sokat láttam, mivel minden olyan homályos volt a sós cseppek miatt.

-Az nem lenne élvezetes.-rázta a fejét. -Szenvedni akarlak látni!-dühösen csattant fel. -Szeretném látni, hogy könyörögsz, és teljesen kétségbeesel! Ahogy ordítozol a fájdalomtól, és a szenvedéstől!-és újabb pofont kevert le nekem. Az arcom szinte perzselt kemény ütéséből. Justin némán tűrte, ahogy engemet kínoznak. Szemeit lehunyva tartotta és lassan lélegzett. Jae túlságosan és rettegett, hogy bármit is mondjon így inkább csendben meghúzta magát. -Na még mindig nem döntöttél?-hajamba markolt és erősen megrántotta, mire a fejem hátrabicsaklott, és a fejbőröm égett a kellemetlen érzéstől. Egész testemen a félelem futott át és szó szerint remegtem. Nehezen nyeltem egy nagyot, és lehunytam a szemeimet. Vártam valami isteni csodára, hogy esetleg valaki beront azon az ajtón, és valami csoda folytán kisegít minket innen. De szertefoszlott bennem ez a remény ahogy hallottam, hogy kattan a fegyver. Szemeim kipattantak és láttam, hogy egyenesen Justinra szegezi a pisztolyt.

-Ölj meg engemet, de őket hagyd.-suttogtam.

-Édes, sajnos ezt a kérésedet nem teljesíthetem.-nevetett fel cinikusan. -Tudod mit megkönnyebbítem a helyzeted választok én helyetted, majd pedig, mielőtt elsüthette volna fegyverét, Justin olyan sebesen pattant fel a székből, és rúgta ki a kezéből a pisztolyt. Egy hatalmas nagyot húzott be neki. 

-Justin vigyázz mögötted!-üvöltöttem mikor a fickó előrántotta a fegyverét, de reflexeinek hála sikeresen kicsavarta a kezéből, majd pedig a férfinak próbált behúzni egyet, de nem sikerült neki. Egy elég nagy bal horgot kapott mire kicsit megtántorodott, de nem esett el. Majd pedig újabb ütéssel díjazta meg Justint. A földre tekintettem és észrevettem, hogy pont odatudom rúgni neki a fegyvert. 

-Justin!-kiáltottam, majd ügyesen megcéloztam a földön heverő tárgyat és egy tökéletes rúgással odajuttattam hozzá. Nem tétlenkedett villámgyorsan felkapta, majd pedig lelőtte. De utána egy újabb lövés hangzott áll, és Justin kezéből kiesett a fegyver, és megfeszült az egész teste. Láttam, hogy egy piros folt díszeleg háta közepén.

-Nee!-ordítottam fel, és a földre rogyott. -Justin!-visítottam, és közben könnyeim újra előtörtek. -Ne!-ordítottam fel újra, majd a láttam, hogy lassan próbál felállni, de kezei összecsuklanak. Hangos puffanással pedig a földre zuhan. Rángatni kezdtem a kezeimet, de mindhiába. Erősen megvoltak kötve a kötelek. 

Ha nem sietsz megfog HALNI!

Miközben kezeim kiszabadításával voltam elfoglalva eszembe jutott valami. Amikor Austin ugyanúgy kikötözött sikerült kibújtatnom a kezeimet a csomóból. 

Gondolkozz, hogy csináltad akkor!

Egy csavartam rajta de így szorosabb lett. A bal kezemet jobbra húztam és éreztem, hogy lazult. Ugyanezt megismételtem a másik kezemmel csak a másik irányba. Fellélegeztem, mikor rájöttem, hogy szabad vagyok, csak még egy picit kell várnom a megfelelő pillanatra. Justinra pillantottam, aki igen csak erőteljesen szenvedett, majd Troy, felé vette az irányt, és pontosan előtte megállt. Nem vártam tovább hanem felpattantam a helyemről, és egyenesen a hátára vetettem magamat, majd pedig 2 percen keresztül szenvedett velem, mire ledobott a hátáról. Fájdalmasan a padlóra zuhantam. Egyenesen a gerincemre estem, és a fejemet is bevágtam. Minden olyan homályos lett, és csak Jae sikoltását hallottam, meg eltorzult foltokat. Nagy nehezen Justin felé fordultam, és a kezét próbáltam megfogni.

-Nicole.-suttogta elhaló hangon. A kép valamennyire kitisztult, de még így sem láttam tisztán.

-Szeretlek nagyon. Tudd, hogy míg Austinnal voltam, mindig is rád gondoltam. Egy percre sem felejtettelek el.-beszéltem halkan.

-Mindig is szeretni foglak. Sajnálom, hogy nem lehettem ott veled Jae születésénél, vagy amikor megtette az első lépeseket és kimondta az első szavát.-egyre gyorsabban vette a levegőt és látszódott rajta, hogy nehezére esik beszélni. Egyre nagyobb vértócsa volt körülötte, és féltem, hogy nem tudom őt megmenteni. Szemei pedig kezdtek lecsukódni. 

-Justin könyörgök maradj ébren.-fogtam meg az arcát. 

-De megható.-nevetett fel Troy. 

-Remélem elbúcsúztatok, igaz a pokolban találkoztok egymással.-majd egy lövést adott le és éreztem, hogy éles fájdalom hasít belém. A levegő belém szorult és szemeim kikerekedtek. A fájdalmat pedig felváltotta egy meleg érzés, ami az egész testemen végigfutott. Utolsó erőimet összeszedve, megfogtam a szerelmem  kezét, és nagy nehezen odahajoltam hozzá, és egy utolsó csókot leheltem ajkaira. 

-Szeretni foglak mindörökké Justin Bieber.-majd továbbra is fogtam a kezét, és láttam, hogy nagy nehezen szemei kinyitódnak de csak résnyire. 

-Sze-retlek.-lehelte utolsó életerejével, és én sem bírtam tovább. Szemeim lecsukódtak az övéivel együtt, és megszűntem létezni.

2. évad 13. fejezet (53. rész) Válassz!

*Nicole szemszöge*

Míg a saját utamat jártam, rengetegszer megbotlottam, és elestem. De mindig megpróbáltam felállni, és néha kicsit nehezebben, de sikerült. Újra talpra tudtam állni, de van amikor olyan nagyot zuhansz, hogy akár örökre a földön maradsz. Nincs senki aki segítsen, csak ott fekszel, és érzed, hogy az egész fájdalom átjárja a testedet, és lehet, hogy ez kívülről nem látszik, mert csak továbbra is csendben a földön heversz, de belülről pedig ordítasz, sikítasz a szörnyű érzéstől. Továbbra is halk vagy, és a könnyek szépen végig szántják az arcodat újra és újra. Már érzed, hogy nincs sok hátra, hogy már közel a vég. Szép lassan lehunyod a szemeidet, és azokra a pillanatokra gondolsz, amik az életed legszebb percei voltak. Szerelem, Barátok, Család. Visszagondolsz a gyermekkorodra, amikor még szinte tündérmesében éltél, és ahogy egyre csak jobban cseperedtél rájöttél, hogy az élet közel sem olyan, mint amilyennek képzelted. Míg kicsi voltál a szüleid óvtak minden rossztól, az idő elteltével pedig saját magadat kellett védened. Olykor azt hiszed, hogy aki kedves az elején veled, és tényleg a jót látod benne, a végén kiderül, hogy ő a te legfőbb ellenséged. De van ez fordítva is. Mindig is azt hittem, hogy Justin ártani akar nekem, de kiderült, hogy ő az aki mindvégig szeretett. Most van tőle egy csodálatos gyermekem, akit még az életem áránál is jobban szeretek. És bármire képes vagyok, hogy a családom megvédjem, még ha szembe kell szállnom azzal az emberrel akitől a legjobban félek. Igen, rettegek Austintól ugyanis tudom, hogy bármire képes, és a bármi alatt BÁRMIT értek. Ti nem tudjátok, hogy mégis milyen  dolgokhoz vetemedik mikor valamit elakar érni vagy meg akar szerezni. És ha ölésről van szó az sem akadályozza meg. Veszélyes ember, és mióta a ,,felesége" vagyok azóta jobban kiismertem az évek során. Tudom, hogy Jaet saját fiának tekinti, és ő érte is képes bármit megtenni, hiába Justin a vér szerinti apja, őt ezt nem érdekli, mivel nem ő nevelte fel hanem Austin. Ő volt ott vele mikor megszületett, mikor kimondta első szavát, amikor először talpra és megünnepeltük az első szülinapját. Abba még nekem sincsen beleszólásom, hogy rosszul is bánt volna vele, mert egyszer sem volt hozzá egy rossz szava sem, mindig is védte és a legjobbat adta neki. Jae sohasem szenvedett semmiből sem hiányt, mindig mindene megvolt neki, ugyanis Austin gondoskodott róla. Ezért az egy dologért hálás vagyok neki, de semmi másért. Nem tudok attól a dolgoktól eltekinteni amiket tett velem. A verések amikor nem azt csináltam amit kért, vagy mikor három napig a pincébe zárt, és folytonosan megerőszakolt, és volt olyan időszak, mikor más volt. Mikor kedves volt, velem így én is megnyíltam felé. Belevágtam vele abba, hogy legyen egy közös gyerekünk, de az isten sem tudja, hogy miért. És nagyon aggaszt a dolog, hogy esetleg nem-e vagyok terhes mert ugyanis tegnap nem védekezett. Én pedig kötve hiszem, hogy kitudok innen jutni. Már órák óta itt vagyok, és nem várom a csodát, hogy valaki jöjjön és mentsen meg, mert tudom, hogy senki sem fog. Austin elől nincs menekvés, ő mindig ott lesz a nyomomban. Olyan, mint az árnyékom. Lehetetlen megszabadulni tőle. Hirtelen kinyílt az ajtó és Austin egyik embere lépett be.
-A főnök látni szeretne.-felelte komoran, majd pedig felálltam és vele tartottam. Egyenesen az irodája feléé vettük az irányt. Lassan kinyitotta előttem az ajtót, és beléptem. Háttal állt nekem egyenesen kifelé nézett a hatalmas nagy üveg ablakon.
-Miért akartál látni? Azt hittem, hogy  megint napokig be leszek zárva.-sóhajtottam, majd pedig lassan felém fordult.
-Van egy vendégem aki szeretne látni.-arca érzelemmentes volt. Semmit nem tudtam róla leolvasni. -Gyere.-biccentett fejével az irodájában lévő ajtó felé. Először hezitáltam, hogy vele tartsak-e de a kíváncsiság felül kerekedett rajtam, hogy mégis ki lehet az a ,,vendég"?  Ahogy az ajtó elé értünk, elővette a kulcsát és a zárba helyezte, majd pedig elfordította. A zár kattant, miszerint nyitva az ajtó. Lassan lenyomta a kilincset és az ajtó nyikorogva kinyílt. A látvány ami elém terült borzalmas volt. Justin volt fellógatva egy kötélen, és szét volt verve az egész teste.
-Úristen.-kaptam a kezem a szám elé, és a könnyek marni kezdték a szemeimet.
-Na, még mindig vonzó látványt nyújt ez a patkány számodra?-hajolt fülemhez, és szinte úgy suttogott, mint egy démon. Képtelen voltam szóhoz jutni, egyszerűen amit láttam lesokkolt. Nem hiszem el, hogy ezt művelte vele. Most tényleg túl messzire ment. Egyáltalán még él?
-Mond, hogy még él?-fordultam felé és kétségbeesve nézve néztem szemeibe.
-Sajnos még igen.-felelte egy mosoly kíséretében. -De nem sokáig.-vett elő egy fegyvert. -Öld meg Nicole vagy különben a fiad hal meg.-adta a kezemben pisztolyát.
-Nem ezt nem kérheted tőlem.-mondtam zokogva, és a hangom szinte úgy hangzott, mintha sikongatnék.
-Válassz Nicole. Bieber vagy a fiad?-kérdezte egy ördögi mosoly kíséretében.

Sajnálom, hogy ennyit késtem igaz már páran a föld alá kívánnak engem, és azért is ezer bocsánat, hogy ilyen rövid lett. De a következō rész hosszabb lesz és közlöm veletek, hogy ezen kívül még kettō esetleg három rész lesz é ebben bent van az epilógus is. Hát igen egyszer minden véget ér, mint ahogy ez a történet is. De, mint már a múltkori bejegyzésemben írtam a többi blogomban megtaláltok engem.

Kedves olvasóim!

Jöttek az értesítések, hogy részt vártok és most közlöm veletek, hogy már nekiálltam és már több mint a fele kész, de nemrég ment le a félvételi és egy kicsit kifulladtam... Szeretném, hogy megértenétek nekem is időre van szükségem, hogy rendes és tisztességes részt tudjak hozni:) Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy szünetet tartok csak egy kicsit ritkábban lesznek részek. Klau Mészi kérdezted, hogy vége van-e történetnek? Annyit mondok, hogy nincsen de nem sok van vissza belőle. Mér a végét járjuk a sztorinak de nem kell búsulni:) a többi blogjaimban mind megtaláltok, mint ezekben:

Avenger

Popurality

Dream Girl

I Believe Our Love

Szóval ne szomorkodjatok, hogy vége lesz ennek a sztorinak mert nem fogok eltűnni. A blogolás számomra egyfajta menedéket nyújt. Ha szomorú vagyok itt kiönthetem a bánatomat ha repestek az örömtől akkor itt leírhatom az érzéseimet. Minden gondolatot ami eszembe jut feljegyzek a könyvembe és utána felviszem gépre. Szóval itt önmagam lehetek:) Nem tudom, hogy mikor tudok új részt hozni szóval türelmeteket kérem:)

2. évad 12. fejezet (52. rész) Szenvedés!

*Nicole szemszöge*
-Austin, én... Igen lefeküdtem Justinnal.-álltam fel határozottan. -Mindig is tudtad, hogy soha nem szeretettelek. Volt egy idō amikor komoly érzéseket kezdtem táplálni irántad, de azok az idōk elmúltak. Ezt pedig magadnak köszönheted. Ha nem kényszerítettél volna arra, hogy hozzád menjek vagy, hogy megfenyegetsz, akkor esetleg lenne köztünk valami.-mondtam mindvégig a szemébe nézve.
-Oh, szóval én vagyok a gonosz?-nevetett fel. -Hadd emlékesztesselek arra, hogy nem én erōszakoltalak meg kétszer, nem én kértem azt tōled, hogy feküdj le vele, vagy különben megölöm a barátod, nem miattam akartál többször is öngyilkos lenni, nem én öltelek meg majdnem, nem én szakítottalak el a ,,szerelmeidtōl".-mondta cinikusan. -Még mindig úgy gondolod, hogy én ártottam neked többet?-kérdezte. A szót sikeresen belém fojtotta. Lehet, hogy Justin sokat ártott nekem, de mégis ō belé vagyok szerelmes. Mégis ō az aki nélkül élni nem tudok. Ezalatt a négy év alatt, beleōrültem a hiányába. Minden nap hiányoltam az ölelését, az érintését, csókját, az illatát. A közös émlékekben ringattam magamat mindig, és csak is ō járt a fejemben. Egy percre sem feledkeztem meg róla. Hiába még akkorsem amikor Austinnal úgy voltunk akkoris ō képzeltem oda. Mintha ō csókolna, ō kényeztetne, és pezsdítene fel. De egyáltalán nem bántam meg azt ami a kocsiban történt. Minden percét élveztem, mert úgy éreztem, hogy végre visszakaptam. Hiányzott nagyon, és bármit is mondanak az emberek, a mi szerelmünk IGAZI. Austin felébresztett a gondolat menetembōl, azzal, hogy megragadta a csuklómat, és maga után kezdett vonszolni. Abba a szobába cipelt ami dupla üveges. Belökött rajta, majd pedig bezárta az ajtót.
-Engedj ki!-kiabáltam, és az ajtót ütöttem, majd pedig rugdosni kezdtem, de hiába. -Austin nyisd ki!-ordítottam. Teljesen kétségbe estem, mit fog most tenni? Remélem nem bántja Jaet vagy Justint...

Órák telhettek el, és már be is eseteledett is, amikor nyílt az ajtó és Austin lépett be. Tekintete, szinte mindent erárult. A gyūlölet, megvetés és legutoljára bosszú... Ezek voltak észlelhetōek a szemeiben. Lassan felém közeledett, majd az ágyra taszított.
-Igazi kínszenvedés elé néztek, most mind a ketten.-vigyorgott, majd szinte letépte rólam a felsōmet. Ekkor tudatosult bennem, hogy mit is akar.
-Austin.-csordult ki az elsō könnycseppem.
-Csak, hogy egy életre megjegyezd velem nem érdemes ujjat húzni.-kezdte el a nadrágomat levenni.
-Austin állj le!-próbáltam eltaszítani magamtól.
-Ne akard, hogy kiforduljak magamból.-szegezte a kezeimet a fejem fölé, és iszonyatos erōvel kezdte el szorítani.
-Austin ez fáj.-buggyantak elō a könnyeim.
-Érezd azt a fájdalmat amit én éreztem. Megcsaltál és, most megérdemled ezt.-kezdte a többi ruhadarbomtól is megfosztani.
-Austin!-kiabáltam.
-Maradj csöndbe.-vette le az utolsó ruhát ami rajtam volt. Szépen kikötötte a kezeimet az ágyhoz és elkezdte levenni a ruháit. Némán tūrtem, és felkészültem a legrosszabbra. Szemeim csukva voltak és könnyeim szabályosan potyogtak. Próbáltam a kezemet kiszabadítani de ahogy mozgattam ōket a kötél mégjobban belevájt a kezembe. Hirtelen megéreztem, hogy Austin iszonyatos erōvel belém hatol. Egy sikoly hagyta el a számat. Iszonyatos égō és feszítō érzést éreztem. Combjaimba belevéste ujjait amibe biztos vagyok, hogy másnap zuzódásnak fog látszani. Nem hagyta, hogy megszokjam a méretét, egybōl mozogni kezdett bennem. Lökései mélyek és durvák voltak.
-Austin hagyd abba.-nyöszörögtem a fájdalomtól, de mintha meg sem hallotta volna. Iszonyatosan fájt, ahogy mozgott bennem, könnyeim csak folytak szüntelenül. Fejemet oldalra fordítottam, és halkan szenvedtem, ahogy egyre gyorsabban mozgott bennem. Lökési mélyebbre sikeredtek bennem, és csak tūrtem, ahogy ezt mūveli velem. Hirtelen megállt bennem és reménykedtem, hogy abba hagyja, de helyette megfordított, és így a kezem is fordultak. A kötél mélyebbre vésōdött a kezemben, mire felszisszentem.
-Készülj a legrosszabbra.-súgta a fülembe, majd szinte belém tolta egész méretét, mire felkiáltottam.
-Austin!-mondtam zokogva. -Kérlek.-bújtam a párnába. Kezeit a derekamra csúsztatta, majd kihúzódott és újra belém hatolt. Iszonyatosan fájt, és valahogy érzem, hogy holnap igen kínkeserves napom lesz. Nem számitott neki, hogy szinte beleōrülök a fájdalomba, addig csinálta, míg végül el nem ment.
-Érezd azt a fájdalmat, amit most én érzek.-simított végig a hátamon, majd csókokat nyomott a vállamra. Undorodtam tōle... Mély megvetést éreztem iránta, semmi mást. Maga felér fordított de nem néztem rá.
-Nézz rám.-mondta, de nem tettem azt amit kért. -Nézz rám Nicole.-mondta dühösen, mire a szemeibe néztem.
-Ti soha nem lesztek már együtt, mert te hozzám tartozol, nem hozzá. Te az enyém, vagy én feleségem nem az övé.

*Justin szemszöge*
Miután eljöttem Nicolektól épp Ryanhez indultam a szállodába, de útközben kaptam egy Scootertol miszerint van most egy interjúm. Szuper... Fogtam elhajtottam a megadott címre, majd pedig bementem. Meglepetésemre, nem volt ott senki egy árva lélek sem.
-Rég láttalak Bieber.-bukkant elō Mahone.
-Te meg mi a faszomat keresel itt?-kérdeztem flegmán.
-Hát így kell üdvözölni egy barátot, és a gyereked apját?-kérdezte, ekkor neki rontottam és behúztam neki egy akkorát, hogy a földön terült el.
-A fiamat szádra ne vedd!-morogtam.
-Ezt nem kellett volna.-röhögött, majd felkelt és megtörölte vérzō ajkát. Hirtelen neki lökött a falnak, majd gyomron vágott, mire a földre térdeltem, ekkor pedig beletérdelt a gyomromba, majd pedig ököllel behúzott egyet.
-Ez még csak az ízelítō volt Bieber. Ami ezután jön nem csak neked lesz fájdalmas de Nicolenak is.-ekkor pedig hallottam még valami puffanást, majd minden elsötétült.

Mikor felébredtem egy székhez voltam kikötözve és a szám is bevolt tapasztva. Egy nagy üveg ablak volt elōttem ami mögött egy szoba volt, majd észrevettem, hogy a szobában Nicole tartózkodik. Hirtelen Austin lépett be és csak nézték a másikat, majd az ágyra taszította.

Borzalom volt nekem ezt végig nézni, ahogy a szemem elōtt erōszakolja meg. Ahogy Nicole keservesen sír, de akkor éreztem a legszarabbul magam, amikor hallottam ōt sikítozni a fájdalomtól. Fáj, hogy ilyen közel vagyok, és nem tehetek semmit, hogy látom, hogy szenved de levagyok kötözve, így tehetetlenné válok. Mahone távozott a szobából, Nicole pedig összegörnyedve sír tovább. A szívem hasad ketté, ahogy így látom ōt... Szenved a fájdalomtól, és ezt nem tudja feldolgozni. Csak ül, és sír, keservesen sír. Istenem miért büntetsz minket? Szemeimet összeszorítottam és éreztem, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon.
-Milyen megható.-kezdett el tapsolni az a pöcs. -Sajnos zsepivel nem rendelkezek Bieber.-görbítette le az ajkait, Márk elém sétált. -Remélem élvezted a mūsort.-felelte egy hatalmas mosollyal az arcám, mire a kezeim ökölbe szorultak. -Ha tudnád, hogy milyen jó benne lenni, és kényeztetni. Már tudom, hogy miért vagy oda érte ennyire.-legszívesebben szétverném a képét. -Tudod Nicolellal egy ideje folyamatosan nem védekeztünk, ahogy most sem. Lehet, hogy bōvül a család.-nevetett fel. Átkozott rohadék! Ha most nem lennék idekötözve, istenre esküszöm, hogy halálra verném. -De most megyek, megkel néznem a fiamat. Sajnos nem nagyon alszik el magától, tudod mindig estenként mesét szoktam olvasni neki, és a karjaimba szokott elaludni, utána pedig csatlakozok Nicolehoz és általában egy forró éjszakával szokott megajánkozni. Egy dögös fekete csipke fehérnemūben szokott mindig várni, és mindig szinte könyörög, hogy magamévá tegyem.-felelte cinikusan, majd pedig távozott. Szinte majd felrobbantam az idegtōl. Egyszerūen, ha kiszabadulok innen az biztos, hogy a két puszta kezemmel fogom ōt megölni.

Ezer bocsánat, hogy ilyen sokáig nem voltam, csak tudjátok nagyon sokat kell tanulnom és az idōm is igen kevés. Ezen a héten pl. 7 dolgozatot is írtam és teljesen lefárasztott. Tudom, hogy nem a leghosszabb rész de most sajna csak ennyire volt idōm. Remélem azért tetszeni fog:) És örülnék pár kommentnek:)

2. évad 11. fejezet (51. rész) Fényképek!

*Nicole szemszöge*

4 év telt el azóta, hogy nem láttam, 4 év telt, hogy lemondott róla, 4 éve, hogy folyamatosan rá gondolok. A napjaim mindennap ugyanúgy telnek. Szenvedek, sírok, és néha valamennyire sikerül egy mosolyt az arcomra felvarázsolnom. A fiam miatt muszáj... Igen megszületett a gyermekem Jae. Mindig amikor ránézek mintha Justint látnám. Az arca teljesen olyan, mint az övé csak a szeme nem. Azt az egyet tőlem örökölte. Austinnal pedig, hogy mi is van? Még mindig a férjem, és jelenleg beletörődtem, hogy az is fog maradni. Nagy nehezen de beleegyeztem, hogy legyen egy közös gyerekünk. A többiekkel pedig nem nagyon tartom a kapcsolatot. Mióta véget ért a suli a barátságunk is kezdett romlani. Most pedig minden erőfeszítésemmel azon vagyok, hogy boldog legyek a fiam miatt. Másért nem is de ő érte megéri. Borzalmas látni, a csalódott és szomorú arcát. Nem akarom, hogy miattam rosszul érezze magát. Már csak ő maradt nekem Justinból.

-Anya!-szaladt be a szobába Jae.

-Igen kisfiam?-kérdeztem mosolyogva.

-Már megint szomorkodtál?-mászott ölembe.

-Nem.-küldtem felé egy mosolyt.

-De látom, hogy valami nyomaszt.-meresztette rám nagy kék szemeit.

-Jól vagyok.-simítottam meg a fejét.

-Apa megint dolgozik.-görbült le az ajka. Igen Jae úgy tudja, hogy az igazi apja Austin. Ő semmit sem tud Justinról. 

-Délutánra itthon lesz.-mondtam neki lágy hangon.

-Anya eltörtem az ütőket.-hajtotta le a fejét bűnbánóan.

-Már megint?-kérdeztem nevetve.

-Sajnálom.-nézett szemeimbe. Sajnos Jae nemcsak kívűlről hasonlít az apjára hanem belülről is. Mindene a zene. Jelenleg dobol, de tudom, hogy ahogy nőni fog jön a többi hangszer is. Szerencsére még énekelni nem kezdett el. De már most a szenvedélye a dobolás. Tudom, hogy Justin is így kezdte, majd jött a gitár...

-Nincs semmibaj. Gyere elmegyünk venni másikat.-fogtam meg aprócska kezét. Felvettük a cipőnket, és már indultunk is.

*Justin szemszöge*

Elveszve érzem magam nélküle, fáj, hogy nincs mellettem. Életem legnagyobb hibáját követtem el azzal, hogy nem mentem el, és szabadítottam ki. 4 év telt el azóta, és nem telik el úgy nap, hogy ne gondolnék rá, hogy ne jutna eszembe ő és a közös élményeink. Vajon mi lehet a gyerekünkkel is? Egyáltalán jól vannak? Fáj, hogy nem tudok róluk semmit, fáj, hogy nincsenek mellettem. Megint haladok lefelé a lejtőn, megint érzem azt, hogy nemsokára összeroppanok. A mai napig szenvedek, hogy nincs velem. hogy nincsenek velem.

-Jajj haver szedd össze magad.-bökött oldalba Ryan.

-Mintha az olyan könnyű lenne.-sétáltunk egy parkban. -Te nem tudod, hogy milyen elveszíteni az életed szerelmét. Tudod...-ekkor nekem jött valaki hátulról. Megfordultam, és egy kisgyereket véltem felfedezni. Esküszöm, mintha magamat látnám kicsibe. Csak a szeme volt más. -Szia hát te.-guggoltam le hozzá, és elmosolyodott, mire nekem is mosolyognom kellett.

-Te vagy Justin Bieber.-ugrott nyakamba.

-Igen én vagyok.-ahogy megölelt melegség járta a testem. Mintha már ismerném. Rémisztően hasonlít lát.

-Jae! Jae hol vagy?-hallottam meg egy ismerős hangot. Felkaptam a kis csöpséget a kezembe, amikor tekintetem megakadt rajta.

-Nicole?-dermedtem le.

-Nézd anya! Ő Justin Bieber! Tudod ő a példaképem.-és ekkor tudatosult bennem, hogy akit, most a kezembe tartok a fiam. Nem hiszem el, hogy itt vannak. Jézusom...

-Justin.-Nicole szintúgy lefagyott.

-Justin ugye velünk tartasz.-néztem rá. -Éppen ütőket megyünk venni a dobozhoz.-vigyorgott.

-Persze.-küldtem felé egy mosolyt.

-Justin kérlek add oda a fiam.-kapta ki erőszakosan a karjaim közül.

-Beszélhetnénk?-kérdeztem.

-Nekünk nincs miről beszélni.-felelte ridegen.

-Anya ti ismeritek egymást?-szólalt meg a fiam.

-Jae menj a játszótérre a többiekhez.-puszilta fejen, majd elengedte a kezét, és a kisfiú, vagyis a fiam elszaladt.

-Justin én visszamegyek a szállodába-mondta Ryan, majd bólintott és elment.

-Ő tényleg a fiam?-kérdeztem, és nem sok kellett, hogy elsírjam magam.

-Igen.-felelte karba tett kézzel.

-És mit szeret? Mit csinál? És tényleg engem tekint példaképének? Érdekli a zene?-halmoztam el kérdésekkel.

-Nagyon szeret zenélni, és jelenleg dobol.-felelte halkan.

-Nicole el sem tudod, hinni, hogy mennyire örülök, hogy láthatlak benneteket. Nem tudod, hogy mennyire hiányoztatok.-éreztem, hogy egy könnycsepp csordul ki a szememből.

-Ne haragudj Justin de szeretnék menni.-indult el,  de megragadtam a karját.

-Kérlek, ne menj el. Nem bírnám ki nélküled.-néztem szemeibe.

-Ezzel már elkéstél. Van egy gyermekem, és egy férjem is.-nyalta meg ajkát.

-A gyerek az enyém, és a férjed, pedig nem is szeret.

-Justin, kérlek ne nehezítsd meg a dolgom.-láttam rajta, hogy nem sok kell neki és sír.

-Legalább ma, kérlek ma legyetek velem.-néztem kérlelően a szemeibe. -Nem teheted meg, hogy a saját fiamtól elszakítasz.

-Justin kérlek.-remegett meg a hangja. Hirtelen magamhoz húztam, és szorosan átöleltem. Hogy mit éreztem ekkor? Boldogságot. Éreztem a mámorító illatát, és éreztem őt. Éreztem, hogy karjai körém fonódnak, és, hogy felzokog.

-Annyira hiányoztál.-suttogta a fülembe. -Nem akarlak elveszíteni Justin.-potyogott könnye a nyakamba.

-Én sem téged.-pusziltam a hajába. Lassan elengedtük egymást.

-De tudod, hogy nem mehetek veled. Nem lehetek veled. A mi történetünk véget ért. Ha a fiam megtudná, hogy végig be volt csapva, nem hiszem, hogy képes lenne feldolgozni. Ő Ausintra tényleg apjaként tekint. Elkel engednünk egymást.-tudtam, hogy az utolsó mondatot nem gondolta komolyan.

-Nem fogok lemondani a fiamról.-szorítottam ökölbe a kezemet. -Tőle nem taszíthatsz el, és joga van megtudni, hogy ki is az apja valójában.-néztem egyenesen a szemébe.

-Egyszer majd úgyis megtudja, csak nem most. De most tényleg szeretnék menni.

-Nicole. Akkor legalább őt hadd kapjam meg mára.-néztem kérlelően rá. Hezitált nagyon, majd bólintott. 

-De én is veletek megyek. A végén még elvinnéd.-dörmögte, és elindultunk Jae-ért.

-Anya!-szaladt oda hozzá. -Justin is velünk de jó.-ujjongott. -Most foghatjátok, mind a ketten a kezem.-nyújtotta aprócska kezét felém, amit megfogtam. Olyan kicsi, olyan kis törékeny. Úgy sétáltunk, mint egy igazi kis család. -Justin te is szoktál dobolni?-kérdezte mosolyogva.

-Igen.-feleltem mosolyogva. -Ha akarod, akkor ma bevihetlek a stúdióba, és ott választhatsz bármilyen hangszert.

-Anya ugye elengedsz?-nézett Nicole kutyus szemekkel.

-Még meglátom.-felelte kedvesen.

-Jó fiú leszek.-esküszöm, mintha magamat látnám.

-Jae van már kedvenc énekesed?-tapogatóztam.

-Igen. Te-vágta rá. 

-Tényleg?-kérdeztem mosolyogva. 

-Igen. Nagyon szeretem ahogy énekelsz. Meg tudom, hogy sokat dolgozol, és ennek meg is van az eredménye. Sok rajongód van akik támogatnak, és felnéznek rá, mint én.-felnéz rám. Csak ez a két szó lebeg előttem. -Nagyon szeretem a zenédet Justin.-sétáltunk tovább.

-Van kedvenced?

-Huh, hát nem is tudom.-gondolkodott el.

-A One Time.-nézett rám.

-És miért?

-Azért mert azzal a számmal indítottál. Az volt az első számod. Nagyon szeretem, mert látszik, hogy akkor még más voltál, és, hogy tényleg komolyan vetted.

-Akkor szerinted most már nem is veszem komolyan az éneklést?-lepődtem meg.

-De.-kacagott fel. -Csak akkor még a karriered elején voltál.-komolyan úgy érzem, hogy nem is egy gyerekkel beszélek, hanem egy felnőttel. Besétáltunk egy boltba, és Jae-el választottunk ütőt, és nagy nehezen meggyőztük Nicolet, hogy menjünk el a stúdióba.

-Húú!-nézett körül Jae. -Mennyi hangszer, és ezek mik?-mutatott az albumaimra a falon.

-Az albumaim.-guggoltam le mellé. -Ez itt platina lett.-mutattam rá.

-Egyszer nekem is lesz ilyenem.-ábrándozott.

-Sokat kell dolgoznod érte.-borzoltam meg a fejét.

-A hajam.-nyafogott. -Most elrontottad.-kezdett hisztizni.

-Gyere megcsináljuk.-nyújtottam a kezem, majd leültünk a tükör elé és beállítottam neki a haját.

-Most olyan mint a tied.

-És tetszik?

-Igen.-ölelt át. Szinte elveszik a karjaim között apró kis teste. Amikor elengedtem láttam, hogy Nicole figyel minket. Az egész délutánt együtt töltöttük, és Jae-nek megmutattam az összes hangszert. Kicsit megtanítottam gitározni, és bekel, hogy valljam, van érzéke hozzá. Figyeltem az összes mozdulatát, amit csinál, és mond. Számomra ez a nap valami csodálatos volt. A fiammal, és Nicoellal tölthettem aki időközbe megtört, és velünk együtt szórakozott.

-Holnap elmehetnénk a vidámparkba.-ajánlottam fel az ötletet.

-Jóó!-ugrándozott Jae. 

-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. Holnap különben is apuval leszünk.-nézett rá.

-De anya kérlek.-kezdett el nyafogni. -Justinnal akarok lenni.-bújt oda hozzám.

-Jae.-szólt rá Nicole.

-Addig nem megyek haza, míg igent nem mondasz.-ült le durcisan a kanapéra.

-Jae kérlek ne szórakozz.-én csak nevetni tudtam rajtuk.

-Apa tuti, hogy nem lesz otthon. Különben is, ő nem olyan, mint Justin. Ő neki ahányszor a zenét említem mérges lesz. Ő sose hozott volna el egy stúdióba. Ő nem értékeli azt amit én szeretek.-oh szóval Mahone nem szereti, hogy a ,,fia" a zenével foglalkozzon.

-Milyen kis makacs.-mosolyodtam el.

-Akárcsak az apja.-láttam, hogy halványan elmosolyodik. Én is szörnyen nehéz eset vagyok, főleg akkor amikor nem az van amit akarok.

-Anya kérlek.-nézett nagy szemeivel rá.

-Rendben.-adta be a derekát.

-Igen!-kezdett el tapsolva ugrálni a kanapén. -Köszönöm!-szaladt oda Nicolehoz, és egy puszit nyomott az arcára. -Te vagy a világ legjobb anyukája!-örvendezett. 

-Hányra menjek értetek?

-Kettő.-mondta, és elindultunk lefele. Beszálltunk a kocsimba, mert eléggé sötét volt, és nem engedtem, hogy ilyenkor mászkáljanak a városba. 

-Köszönöm ezt a mai napot Justin.-ugrott az ölembe Jae. Majd hirtelen, éreztem, hogy egy puszit nyomott az arcomra.

-Jae menj feküdj le már későre jár.-küldte be kisfiát.

-Rendben anyu.-indult befele.

-Justin tudod...-nem bírtam tovább. Magamhoz rántottam, és megcsókoltam. Már nem is tudom, hogy mióta sóvárgok azokért az ajkakért. Azonnal visszacsókolt, és neki nyomtam az autónak. Vad csókolózásba kezdtünk, és kezem levándorolt a combjához, majd finoman belemarkoltam, és felhúztam. Kezével beletúrt a hajamba, ami kissé beindított. Már jó ideje nem voltam csajjal. Mind a ketten égtünk a vágytól, hogy végre együtt lehessünk. 

-Nicole.-csókolgattam a nyakát. -Annyira kívánlak.-morogtam a fülébe.

-Én is téged.-sóhajtotta fel.

-Ha most nem kaphatlak meg abba beleőrülök.-nyitottam ki a kocsit, és a hátsó ülésre vettettük magunkat. 

-Austin bármelyik percben hazajöhet.-rántottam le a felsőjét.

-Nem érdekel.-kezdtem el csókolgatni felső testét. Csókjaimmal lefele haladtam, és nadrágját, is könnyedén lehámoztam róla. Mind a kettőnkön, már csak alsónemű volt. Melltartóját könnyedén kipattintottam, és melleit kezdtem kényeztetni, amit ő jóleső sóhajokkal díjazott.

-Justin.-nyögte fel a nevem, mikor csókjaimmal elértem érzékeny pontját.

-Nem is tudod, hogy mióta várok erre a pillanatra.

-Csináld, ne állj meg mert azt nem bírom ki.-vetette hátra fejét. Bugyiját is eltüntettem róla, és ő sem habozott le rántotta rólam a bokszerem. Fölé kerekedtem, de tudtam, hogy mennyire vágyik rá kényeztetni akartam. Nem gyors menetre vágytam.

*Nicole szemszöge*

Eszméletlen nagy erejű vágy uralkodott el rajtam, és nem tudok neki megálljt parancsolni. Hirtelen éreztem, hogy Justin szája lefele halad és elérte azt a pontot. Nyelve melege átjárta a testemet. Belőlem pedig egy jól eső nyögést váltott ki. Fura volt az érzés, de mégis élveztem. Hajába túrtam, és testem nem bírt magával. Többet akartam ebből a gyerekből. Hirtelen lassú tempóra váltott, és ezzel pedig a biztos halálba tudott küldeni.

-Ne csináld.-nyögtem ki.

-Imádlak.-morogta. -Imádom a testedet.-simított végig rajta, és a hátamon a hideg futkosott. -Imádlak ahogy vagy.-nyomott egy csókot rá.

-Justin.-sóhajtottam fel.

-Bírd ki.-kúszott fel ajkaimhoz. Vadul megcsókolt, és keze, pedig melleimet kényeztette. Eszméletlenül jól csinálta, és minden egyes mozdulata, maga volt a mennyország. Hirtelen minden figyelmeztetés nélkül belém hatolt, és hangosan felnyögtem. Fura volt, mert nem kezdett el egyből mozogni hanem csókokkal halmozott el. Minden lépése megfontolt volt, tudtam, hogy mit akar csinálni. Míg én élvezkedtem a gyönyörben lassan elkezdett mozogni.
-Nem is... tudod, hogy mennyire vágytam erre.-suttogtam fülébe.
-Hát még én.-nyögte fel. -Hiányoztál nagyon. Hiányoztak a vele töltött idők. Főleg az ilyenek.-nevetett fel. Hihetetlen, hogy még ilyenkor is előjön a perverz énje. Kulcscsontomra egy lágy csókot lehelt, és felültünk. Ölébe finoman ültem, és mikor teljesen az ölébe csúsztam, egy sóhaj csúszott ki a számon. Justin a fejét nyakamba fúrta, és apró puszikkal felhagyott helyette szívni kezdte a nyakam. Ujjaimmal felszántottam tökéletes haját és kezét csípőmre csúsztatta, majd még beljebb tolt az ölébe, mire hirtelen felnyögtem. Szokatlan volt az érzés nagyon. Miután végzett a nyakammal visszafektetett az ülésre, és innentől kezdve pedig nem állt meg.

-Justin, bűntudatom van.-néztem rá.
-Ne legyen.-fogta meg a kezemet. -Hidd el, minden rendben lesz.-néztünk egymás szemébe.
-Rossz előérzetem van.-hajtottam le a fejem.
-Ne legyen.-nyomott egy puszit az arcomra. -Menj, mert Jae már vár.-adtam egy puszit az arácra, és kiszálltam a kocsiból, majd bementem. Felmentem és halkan benyitottam Jae szobájába, és ő már aludt. Odamentem az ágyához, és egy puszit nyomtam a fejére.


*Austin szemszöge*
-Főnök levél érkezett.-rakott Jade egy borítékot az asztalomra.
-Ki küldte?-méregettem a levelet.
-Nem tudom.-vont vállat majd kiment. Kinyitottam és fényképek voltak benne. Az első képen Nicole és Bieber volt ahogy csókolóztak. A második képen pedig ahogy már a kocsiban vannak felső nélkül. A harmadik képen pedig már elég rendesen lehet látni, hogy mit csináltak. Mérhetetlen düh fogott el. Felpattantam a székemből, a képekkel a kezemben és elindultam Nicolehoz.
-Ez mégis mit?! Ha?! Elmondaná?-dobtam elé a fényképeket. Ijedtem meredt rám, majd félve megnézte a fényképeket. -Te képes voltál megcsalni?! Egyáltalán hol a büdös fenében találkoztál te Bieberrel?!-keltem ki magamból.
-Austin én...

2. évad 10. fejezet (50. rész) Elvesztettem végleg!

*Nicole szemszöge*

Bezárva, egyedül és csak tétlenül ülsz, és nézed, ahogy közeledik az ítélet napja. Már két napja csak bezárva itt ülök, és néha Austin bejön megnéz, de csak ennyi. De a legborzalmasabb, hogy ma van az esküvő. Nem tudom, hogy hogyan tudom ezt végig csinálni, mert kimondani azt az igent számomra a világ legnehezebb dolga. Tudni, hogy egy olyan férfihoz mész hozzá aki csak bosszúból csinálja ezt az egészet, hogy a másiknak ártson hányinger keltő. Most jelenleg itt fekszek az ágyban, és sírok. Sírok mert tudom, hogy nincs visszaút. és azzal, hogy hozzámegyek Austinhoz Justint végleg elveszítem. Minden amit közösön átéltünk, és megtettünk együtt, az a mai nap szertefoszlott. Az életemnek hivatalosan is vége. De viszont az az egy dolog boldogít, vagyis reménykedek benne, hogy a gyerekünk kisfiú lesz, és Justinra fog hasonlítani. 

-Ébresztő!-rontott be Austin a szobámba, majd az ablakhoz sétált és a függönyt elhúzta. -Gyerünk Nicole, hisz ma van az esküvőnk napja.-felelte boldogan. -Na ne sírj. Hiszen én csak jót teszek veled. Nem engedem, hogy egy olyan ember mellett legyél aki annyit bántott, aki miatt annyit szenvedtél, és aki sokszor a padlóra küldött.-ült az ágyamra.

-Te semmit nem értesz.-morogtam. -Nem tudod, hogy mennyire szeretem, hogy érte képes lennék meghalni is. Mert számomra Ő az igazi. Ő az aki mindig mellettem volt, még ha nem is jó értelemben, de tudom most már, hogy mindvégig rá volt szükségem. Mert Ő az igaz szerelemem.-töröltem le a könnyeimet.

-Ez, mind szép és jó volt, de inkább öltözz, mert már 10 óra van. Van sok elintézni valónk. Ja és Selena a lányokkal nemsokára itt lesznek.-már nem haragszom Selre, egyáltalán nem is haragudtam rá. Justinra haragudtam, mert meg kellett volna állítania. -Na már itt is vannak.-nézett ki az  ablakon. -Szóval légy boldog.-nyomott egy puszit a számra, amit le is töröltem. Kiment engem pedig egyedül hagyott. Hallottam, ahogy a lányok jönnek, de képtelen voltam boldog lenni.

-Nicole.-hallottam Selena hangját.

-Sziasztok.-dünnyögtem, majd felültem.

-Te most tényleg hozzámész Austinhoz?-kérdezte Ariana, és a lányokkal helyet foglaltak az ágyamon.

-Muszáj.-szipogtam.

-Ezt, hogy érted?-kérdezte Miley.

-Ha nem megyek hozzá akkor megöli Justint, és engemet is.-hajtottam le a fejemet.

-Nicole...-néztem Selenára. -Van egy rossz hírünk.-húzta el a száját. -Justin elment.-amikor ezt meghallottam a szívverésem kétszeresére gyorsult, és levegőt is alig kaptam.

-Mi-mi az, hogy elment?-kérdeztem remegve.

-Nyugodj meg.-fogta meg a kezemet Demi.

-Kérlek ne idegeskedj Nicole.-nyugtatgatott Ariana.

-Justin elment turnézni, és csak este ér haza.-harapott alsó ajkába Sel.

-Nem, ez nem lehet igaz.-kezdtem el szaporábban venni a levegőt.

-Nicole nyugi.-fogta még mindig a kezem Demi.

-Nem!-ordítottam. -Nem nyugszom meg!-keltem ki magamból. -Nem!-ordítottam, és rám jött a sírógörcs.

-Nicole.-ölelt át Sel.

-Elment.-potyogtak a könnyeim. -Itt hagyott, nem is szeret. Ez azt, bizonyítja, hogy soha nem is szeretett.-sírtam, keservesen.

-Ne mondj ilyet. Justint tényleg szeret, de muszáj volt elmennie.-mondta  Ariana. elszakadtam Selenától, és felálltam.

-Mégis mit akarsz csinálni?-kérdezte Miley.

-Azt, ami a mai nap megkel tennem. Hozzámegyek Austinhoz.-kaptam fel egy szettet. 

-Nicole ne csinálj hülyeséget.-jött mellém Selly.

-Ez az én döntésem.-vettem elő a menyasszonyi ruhámat.
-Ezt most csak dacból mondod, mert mérges vagy rá.-mondta Ariana.
-Ti ezt nem értitek. Ha igazán fontos lennék neki, akkor már itt lenne, és készen állna, hogy megszöktessen. De nincs itt! És ez azt bizonyítja, hogy nem szeret.
-Nicole nyugodj meg.-fogta meg a vállamat Sel.
-Segítetek vagy sem, én akkor is hozzámegyek.-mentem be a fürdőbe.
-Nicole.-jött be Selena, és becsukta a fürdőajtót.
-Mondjad.-kezdtem el fésülni a hajam.
-Tudod hibát követtem el. Megcsókoltam Justint.-hajtotta le a fejét bűnbánóan.
-Tudom.-raktam le a fésűt, és elé mentem. -De nem haragszok.-ekkor felemelte a fejét.
-De hiszen...-vágtam közbe.
-Selena.-fogtam meg a kezét. -Igen hibáztál, de itt nem te vagy az egyedüli hibás. Megbocsájtok neked, mert a barátnőm vagy, sőt szinte a testvéremnek érezlek.-ekkor elmosolyodott, és megölelt.
-Biztos, vagy abban, hogy hozzá akarsz menni Austinhoz.-a döntésem nem változott.
-Igen.-mondtam határozottan.
-Legyen.-sóhajtott fel. -Hadd segítsek, a lányokkal.-húzott ki a szobába. Leültettek, a tükör elé, és mindenki körém gyűlt. Először hajat választottunk, és megcsinálták, közben Demi a körmömet festette. Selena és Miley a hajammal ügyködött, Ariana a ruhámat kémlelte, és két cipő között próbált dönteni. Mikor a csajok kész lettek a hajammal, ami nekem is nagyon tetszett, és Demi is végzett a körmömmel, sminket kezdtek nézegetni. Mindenkinek más tetszett. Egy kisebb veszekedés tört ki a csajok közül, és a végén az lett, hogy én választottam. Megláttam, egy számomra tökéleteset.
-Ez nem rossz.-mondta Demi.
-Megy a szemedhez is.-mosolygott Miley. Megcsinálták a sminkem, és már csak a ruha maradt. Bementem a fürdőbe, és nehézkesen de felvettem. Beálltam a tükör elé, és végig néztem magamon. Azt hittem, hogy majd először esküvői ruhában akkor látom magam mikor Justinhoz megyek férjhez, de tévedtem.
-Végig csinálom.-mondtam magamnak. Lecsuktam, egy pillanatra a szemem, és mély levegőt vettem. Kinyitottam az ajtót, és a lányok álltak előttem.
-Gyönyörű vagy.-mondta Demi.
-A világ legszebb menyasszonya.-mondta mosolyogva Ariana.
-Mennyi az idő?-kérdeztem kissé idegesen.
-10 perc múlva kettő.-nézte meg a telefonját Miley.
-Induljunk.-jelentettem ki.
-Várj.-szaladt az ágyhoz Selena. -A fátylad.-rakta a fejemre. Kezembe vettem a csokrom, és a lányok segítettek beszállni a kocsiba. Odaúton végig Justin járt a fejemben. Ennyit jelentene neki a szerelmünk? Ennyit jelentek neki? Ez a vég? A mi történetünk így végződik? Sose hittem, volna, hogy egyszer szerelmesek leszek a nagy Justin Bieberbe. Amikor megismertem, egy nagyképű és egoista alakot láttam benne. De ahogy jobban megismertem láttam, hogy ő nem ilyen. Beleszerettem, és most pedig hozzámegyek egy olyan emberhez, akit gyűlölök.
-Megérkeztünk.-szólalt fel Demi. Nagyot nyeltem, és kinyitottam az ajtót. Kiszálltam, és nagy erőt vettem magamon.
-Nicole.-állt elém Selena. -Még meggondolhatod magad.-nézett rám. Oldalra fordítottam a fejem, és reménykedtem, hogy Justin autóját látom meg majd, de nem. Visszanéztem Selre.
-Nem.-suttogtam. Felsétáltam az ajtóhoz, és megpillantottam apát.
-Kislányom.-szólt hozzám.
-Nem jött értem.-haraptam alsó ajkamba.
-Talán ez azt bizonyítja, hogy Ő nem hozzád való.-apunak sose volt Justin a szíve csücske, ő mindig is Austint szerette volna az oldalamon látni.
-Úgy gondolod, hogy nekem ő mellette van a helyem?-néztem szemébe.
-Erre nem nekem kell tudnom a választ, hanem neked.-fogta meg a kezemet.

(Ezt légyszíves indítsátok el)

https://www.youtube.com/watch?v=_6PGElCeUtU

Megfogtam apu kezét, és kinyílt előttünk a templom ajtaja. Felnéztem, és minden szem rászegeződött. A csajok ott álltak elől, és Selena arca mindent leírt. Austinra néztem, akinek az arcán egy apró mosoly bújt meg. Lassan elindultunk, és a zene is felcsendült. Minden egyes lépéssel, úgy éreztem, hogy Justint vesztem el. Már nem fog értem jönni. Nem fogom látni többet, és a gyerekemet is olyannal kell felnevelnem akit nem is szeretek. Elértünk az oltárig ahol Austin nyújtotta a kezét felém, én pedig elfogadtam. A pap elkezdte a beszédjét, én nekem pedig az agyam végig azon kattogott, hogy biztos, hogy képes leszek-e rá. 

-Itt a jelenlévők között van bárkinek is valami ellenvetése, hogy a két pár egybe kelljen? Az most szóljon vagy hallgasson.-mondta a pap. A bejárat felé néztem, és vártam, hogy Justin mikor is toppan be, de nem tette.

-Rendben.-fojtatta tovább. -Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?-fordult Austinhoz.

-Igen.-válaszolta.

-Ígéred-e, hogy leendő feleségedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól?-kérdezte tőle.

-Ígérem.-felelte.

-Megfontoltad-e Isten előtt szándékodat, és szabad elhatározásból jöttél-e ide, hogy házasságot köss?-kérdezte tőlem. Utoljára az ajtó felé fordultam, és még mindig reménykedtem, hogy Justin esetleg betoppan és kiment. Selenára néztem, és ő csak csalódottan nézett rám. nagy levegőt vettem, és szólásra nyitottam a szám.

-Igen.-nyögtem ki.

-Ígéred-e, hogy leendő férjedet tiszteled és szereted, míg a halál el nem választ benneteket egymástól?-kérdezte tőlem.

-Ígérem.-hajtottam le a fejem, és egy könnycsepp csordult ki a szememből. Austin fogta a gyűrűt, és az ujjamra húzta, majd én is az övére.

-Ezennel az atya, a fiú, és a szentlélek nevében házastársakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt.-felelte mosolyogva. Austin egy csókot nyomott a számra, és éreztem, hogy most egy világ omlott össze bennem. Elvesztettem végleg!

2. évad. 9. rész (49. fejezet) Várunk!

*Nicole szemszöge*

Borzalmasan fájt, amit az imént hallottam. Justin csókolózott Sellel, de ez még nem is nagyon zavarna, hogy csókolóztak, de az már igen, hogy viszonozta is. Ez még mindig azt bizonyítja, hogy Justin érez iránta valamit, vagy nem tudom megadni ami kell neki. Nem tudom, egyszerűen nem tudom, hogy mégis miért csinálja mindig ezt velem? Azt hittem, hogy most már tényleg minden rendben lesz, de nem. Valaki mindig hibázik, valaki mindig beleavatkozik. Könnyeim potyogtak, és csak sétáltam egyedül magányosan a tisztáson.

-Nicole, várj!-kapott karom után.

-Mit akarsz?-rántottam ki kezemet szorításából. -Nem volt elég eddig, ez? Nem eleget bántottál már? Nem eleget szenvedtem? Ez nem volt elég?-vontam kérdőn.

-Nicole, kérlek, hagyd, hogy megmagyarázzam.-nézett szemeimbe.

-Nem! Nem érdekel! Elegem van belőled! Elegem, van mindenkiből! Hagyjatok békén!-ordítottam, és elkezdtem futni. Futottam, és csak futottam. Nem érdekelt semmi, és senki. Az egyetlen személy, aki számított, az a kisbabám. Már csak ő maradt nekem. 

-Nicole!-hallottam, hogy jön utánam. Mindjárt elérek egy erdőt, és tőle, nem messze van egy kis patak. Ott nem tudd megtalálni. Futottam tovább, és már beértem az erdőbe, ott pedig csak ropogtak a gallyak a lábam alatt, de nem izgatott, hogy az ágak belém akadnak, csak menekülni akartam. Elzárkózni a világtól, és mindenkitől. Elértem a kis patakhoz, és épp amikor, át akartam menni a hídon, két kar ragadott meg.

-Eressz el!-sikoltottam.

-Nicole.-suttogta a fülembe. Felismertem, a hangjáról, az illatáról, és a kezét megnézve csak ő lehet. Kis szúrást éreztem a karomba, és kicsit kezdtem fáradni, és a testrészeim zsibbadni.

-Nicole!-hallottam meg Justin hangját. -Te nyomorult!-kaptam oda tekintetem, és Justin arcára néztem. Austin elengedett, és valamennyire, de sikerült megtámaszkodnom, mert alig éreztem a lábaimat.
-Soha nem lesz a tied!-kiabálta.
-Eddig is az enyém volt.-vigyorgott önelégülten Justin. -Pont, hogy a tied nem volt soha.-vágott komoly arcot.
-Nem fogom engedni, hogy együtt legyetek.-rántott pisztolyt.
-Ne!-indultam el, és hirtelen, minden erőm elszállt, és összeestem.
-Nicole!-rohant mellém Justin. Kezdtem nagyon szédülni, és a kép is kezdett homályos lenni. -Mit adtál be neki, te idióta?!-üvöltött, a nyakán pedig az erek kidagadtak.
-Csak a szokásost.-hallottam Austin hangját.
-Justin.-nyögtem ki. -A babánk.-emeltem a kezem a hasamhoz.
-Minden rendben lesz.-simította meg a homlokomat.
-A babánk.-nyöszörögtem.
-Minden rendben.-a kép pedig kezdett torzulni. -Nicole, ne aludj el! Kérlek.-hallottam Justin utolsó szavait, és innentől kezdve pedig nem láttam, és nem hallottam semmit.

Lassan kinyitottam a szemeimet, és igen gyenge voltam. Először a kép is homályos volt, majd felültem lassan, és megpillantottam Justint, ahogyan sír(?). Magamra néztem, és láttam, hogy csupa vér vagyok. Ideges lettem, és nem tudtam, hogy miért vagyok csupa vér. Majd láttam, hogy Justin kezei is véresek voltak.
-Justin mi történt?-kérdeztem kétségbeesetten.
-Nem tudtam megmenteni.-bökte ki nagy nehezen.
-Hol van a kisbabánk?-kérdetem idegesen.
-Sajnálom.-sírta el magát jobban.
-Justin, hol van a gyerekünk?!-kérdeztem kiabálva, és szemeimbe már könnyek gyűltek.
-Nicole, meghalt.-törölte meg szemeit.
-Nem! Nem!-kiabáltam, és kétségbeesetten sírtam.

Szemeim kipattantak, és azt vettem észre, hogy otthon vagyok. A szobában nem egyedül voltam. Ő ült a sarokban lévő fotelban.
-Csak, hogy felébredtél.-töltötte meg a pisztolyát. Lábaimat felhúztam, és hátrébb húzódtam az ágyon.
-Mit akarsz?-nyeltem nagyot.
-Már megtettem.-vigyorodott el. A torkom összeszorult, és kezemet ökölbe szorítottam. Nem, nem sírhatok, nem adhatom, meg neki ezt az örömöt.
-Megölted?-kérdeztem és fejemet lehajtottam.
-Nem.-felelte egyszerűen. A szívemről pedig egy hatalmas nagy kő eset le.
-Megöli magát úgyis.-fejemet felkaptam, és vigyorgó arcával találtam.
-M-mi?-remegett meg a hangom.
-Édes...-kelt fel, és elindult felém, az ágyam elejébe lerakta két kezét, és rátámaszkodott, és előre dőlt. -Te mér soha nem lehetsz vele.-nézett szemeimbe.
-Mit tettél?-kérdeztem rettegve.
-Én semmit.-még mindig vigyorgott. -De neked lesz egy kis dolgod.-tartott hatás szünetet. -Ha jót akarsz magadnak, és Biebernek, meg persze a gyereketeknek, akkor annyit kell tenned, hogy hozzám jössz feleségül.-ekkor sokkolt a hír.
-Ezt nem teheted!-háborodtam fel.
-Dehogyisnem.-kapta el a karomat, és magához rántott. -Különben búcsúzhatsz Biebertől, és a gyerekedtől is.-mondta fogcsikorgatva.
-Mekkora egy patkány vagy. Így embert, mint téged még nem gyűlöltem.-mondtam a szemébe nézve.
-Te döntesz.-lökött hátra az ágyra. Nem ez nem velem történik meg. Ezt nem teheti velem, nem kérheti ezt tőlem. Nem is tudom, hogy tudnék egy ekkora áldozatot hozni. De itt most Justinról, és a babánkról van szó. Nagy levegőt vettem ,és szólásra nyitottam a szám.
-Rendben.-hajtottam le a fejem.
-Na ezt már szeretem.-csapta össze kezeit. -Most pedig indulunk szervezkedni, mert még vasárnap az enyém leszel.-rántott fel az ágyról. 3 nap és az övé leszek. 3 nap, és örökre lemondhatok Justinról. 3 nap és az életemnek vége hivatalosan. Elindultunk lefele a lépcsőn és beszálltunk a kocsijába. -Először időpontot foglalunk, és utána keresünk neked ruhát, meghívót választunk, és a többi.-sorolta fel a napi rendet. Nem mondtam semmit, csak elfordítottam a fejem, és kifele néztem. Apám hol van ilyenkor? Justin és a többiek? Ilyenkor miért nincs mellettem senki? Leparkoltunk egy épület előtt, és kiszálltunk. Austin magabiztosan lépkedett mellette pedig én. -Kicsit boldogabban.-karolt át, és beléptünk az ajtón. -Jó napot.-szólt a recepciós hölgynek.
-Üdvözlöm önöket. Miben segíthetek?-kérdezte mosolyogva.
-Szeretnék egy dátumot kitűzni az esküvőnknek.-mosolygott, és az oldalamat ujjával megbökte, ezzel jelezett, hogy én is mosolyogjak. Egy erőltetett mosolyt sikerült felkavarnom az arcomra.
-Oh, hát ez esetben menjenek itt a folyosón jobbra a harmadik fehér ajtóhoz. Mrs. Doris tudja önöket fogadni.-felelte a nő.
-Köszönjünk.-és ezzel ott hagytuk őt. Megkerestük azt a helyet amint az imént mondtak nekünk. Kopogtunk és bementünk.
-Oh, üdvözlöm magukat, kérem foglaljanak helyet.-mutatott az asztala előtti székekre. Helyet foglaltunk. -A nevem Jenna Doris.-nyújtotta a kezét.
-Austin Mahone, ő pedig a kedvesem Nicole Moor.-mutatott be.
-És miben is segíthetek magunknak?-tolta fel szemövegét az orrán.
-Időpontot szeretnék.-mondta mosolyogva.
-Hát elég szűkösen állunk. Tudok adni, most vasárnapra, és egy hónap múlva, ja meg 2 hét múlva kedden.-nézegette a füzetét.
-A vasárnap tökéletes.-fogta meg a kezemet.
-Rendben akkor vasárnap 2-kor?-pillantott ránk.
-Rendben. Akkor vasárnap kettőkor.-csukta be a füzetét. -Sok boldogságot.-ezzel pedig elhagytuk az épületet. Beszálltunk a kocsiba a következő megállónk pedig a meghívó választás volt. Bementünk választattunk vagyis Austin választott mert nekem semmi kedvem nem volt, mint ahogy ehhez az esküvőhöz. Miután választott meghívót fizettünk és mentünk is. A következő pedig a ruhám volt. Vagy ezer ruhát felpróbáltam de Austinnak egy sem tetszett.
-Nem tudnál végre egyet választani?!-ripakodtam rá.
-Bocs, hogy nem tetszik egy sem. Neked tökéletes ruha kell, mert az a nap is az lesz.-vigyorodott fel. Felkaptam egy ruhát ami végre Austinnak is tetszett.
-Ez jó lesz. Ezt visszük.-levettem majd fizettünk és mentünk is tovább.

Már teljesen kész vagyok. Ma egész nap csak mentünk, és mentünk. Hazajöttem vagyis Austin kirakott. Végre egyedül. Vagyis nem egyedül, mert a házat a ,,kutyái" őrzik. A telefonomat elvette, és a vezetékes pedig meghalt, mivel elvágta a vezetéket. Lehuppantam az ágyamba, és kezemet a hasamra simítottam. Ajh Justin, most hol lehetsz? Úgy hiányzol. Bárcsak, most veled lehetnék.

*Justin szemszöge*
Fogalmam sincs, hogy most mit tegyek? Mahone megfenyegetett, hogy ha Nicole közelébe megyek akkor megöli. Meg van kötve a kezem. A házat rengetegen őrzik, és még bent is vannak. Lehetetlen beszökni. Kockáztatni meg nem ehet, mert akkor egyikünk meghal.
-Justin jött egy levél neked.-jött be Ryan.
-Milyen levél?-kérdeztem.
-Nem tudom, de neked címezték.-nyújtotta át. Kinyitottam a borítékot amiben ez állt:

Úgy éreztem magam, mint akinek most jött el a vég. Ez nem lehet, hogy összeházasodnak. Nicole sose tenne ilyet önszántából. Nem ez nem lehet igaz! Ilyen nincs! Kezemet ökölbe szorítottam, és ezáltal a papír is összegyűrődött, majd a földre dobtam.

-Haver mi a baj?-kérdezte Ryan.
-Ezt nem fogom tétlenül nézni.-morogtam, és indulni akartam, de Ryan lefogott.
-Te nem mész sehova! Justin ne kockáztass! Ha valami rosszul sül el Nicole issza meg a levét.-nézett szemeimbe.
-Akkor nézzem végig ahogy feleségül veszi!?-ordítottam.
-Mi?
-Igen jól hallottad. Meghívót küldött az a fasz az esküvőjükre.-dőltem neki az asztalnak.
-Mikor lesz?-kérdezte sóhajtva.
-Vassárnap.-dünnyögtem.
-Jó akkor van 3 napunk, hogy kitaláljunk valamit.-ült fel egy bárszékre.
-Justin.-jött be a konyhába Scooter.
-Mondjad.-feleltem közömbösen.
-Elkel menned turnézni.
-Mi a fasz?!-akadtam ki.
-Csak három naposra kellene menned, és ez muszáj. Az elnök lányainak koncerteznél utána meg az angol királynőnek, és valami gazdag csajnak a szülinapjára.-olvasta fel a telefonjáról.
-Én nem megyek sehova! Austin feleségül akarja venni Nicolet vasárnap! Addig pedig valamit ki kell találnunk, hogy hogyan szöktessük meg.-
-Justin, sajnálom de most muszáj menned. Ha nem mész el akkor rengeteg pénzt vesztesz, és a cikkekben pedig mindenhol az lesz, hogy nem mentél el, és nagyon lefognak húzni. Rajtad fog csámcsogni a sajtó, és őszintén nem lenne jó ha megint rossz színben tűnnél fel.-húzta el a száját.
-Scooter nem érted, hogy itt most életem szerelméről van szó? Aki ráadásul a gyerekemet várja?-emeltem fel a hangomat.
-Nicole terhes?-kerekedtek ki a szemei. -Jézusom.-fogta a fejét.
-Ne jézusomoz, mert így is van elég gondom.-túrtam a hajamba.
-Justin te felkészültél egyáltalán az apaságra?
-Majd belejövök.-legyintettem.
-Justin egy baba nagyon sok figyelmet, és szeretet igényel, neked igaz, hogy most pihenőn vagy, de mi lesz amikor újabb turnéd lesz?
-Jönnek velem.-rántottam meg a vállam.
-Ebből is akkora címlap sztori lesz. Még csak 23 éves vagy. Nicole meg idén tölti be a 20-at. Nem lenne jobb, ha...
-Nem!-vágtam közbe. -Felejtsd el! Egyszer már elvesztette a gyerekünket, másodszorra nem fogja, mert én nem engedem, és ő se! Szóval felejtsd el! Nem érdekel, hogy ki mit fog majd gondolni, engem csak Nicole és a babánk érdekel!-hagytam ott őket. A faszom ki van, hogy soha senki nem ért meg. Senki nem tudja, hogy igazén nekem mi is a jó. Nem érdekel, de én nem fogok most elmenni turnézgatni. Van ennél nagyobb bajom.
-Justin várj!-jött utánam Ryan.
-Mi az?-fordultam vele szembe.
-Nem hagylak egyedül menni.-mosolyodott el.
-Kösz tesó.-öklöztünk. -Na de most kell egy terv.-törtem a fejem.
-Szóljunk Nicole apjának.-mondta egyszerűen Ryan.
-Szerinted jó ötlet?-vakartam a tarkóm.
-Van jobb ötleted. Az öreg talán tudd beszélni vele.

-Mi ezt nem hiszem el!-akadt ki Jack.
-Akkor most tesz valami, vagy tétlenül nézi ahogy a lánya hozzámegy egy seggfejhez!-vágott fel Chaz.
-Austin nem ilyen.-rázta a fejét.
-Igazán?-húztam fel a szemöldököm. -Arra esetleg nem gondolt, hogy magának nyalt, és mind végig ez volt a terve, hogy megszerezze a lányát?-vontam kérdőn.
-Kicsit gondolkodj Jack.-szólt Fredo.
-Most hol van a lányom?-sóhajtott nagyot.
-Otthon. Mahone meg őrizteti a majmaival.-vetettem oda.
-Srácok most nem tudom, hogy mit tegyek. Egyenlőre megpróbálok vele beszélni, és meglátom, hogy mi lesz.-zárta le a témát.
-Ennyi?!-kérdeztük kórusba.
-Igen.-vágott komoly fejet.
-Az eszem eldobom.-háborodott fel Chaz.
-Sajnálom, de most még várnunk kell.
-Jack nem érted,  hogy kerek három napunk van addig, hogy Nicolet megmentsük.-mondtam idegesen.
-Justin nyugodj meg! Ne aggódj beszélek vele, és Nicolellal is. Minden rendben lesz. De most pedig menjetek a magatok dolgára. Én nekem is vannak dolgaim.-ezzel pedig kimentünk.
-Na most mi lesz?-kérdezte Ryan.
-Várunk.-haraptam alsó ajkamba.

Nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt de tudjátok nagyon sok tanulni valóm van és vannak barátaim is akikkel szeretnék időket tölteni. De megpróbálok gyakrabban hozni részeket de az órarendem is borzalmas hétfőn már kilenc órával kezdek, és utána is végig nyolc kivéve pénteken mert akkor öt van. Szóval próbálok gyakrabban hozni részeket. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit tovább írom ezt a blogot pár résszel, mert ihletet kaptam. Remélem tetszett, de szerintem lapos lett, de most csak ilyenre volt időm:(

2. évad 8. rész (48. rész) Csók!

*Nicole szemszöge*

Most mégis mi lesz? Leültünk a hintaágyba.

-Akkor egy idióta vagyok.-hajtottam le a fejem.

-Tényleg, mi volt ez az előbbi kis jelenet?-kérdezte barátom.

-Kicsit összekaptunk.-motyogtam.

-Látom. De figyelj, most egy darabig hagyd. Ilyenkor mi férfiak...-ekkor felröhögtem.

-Fiúk.-mosolyogtam.

-Fiúk.-kezdett bele. -Időre van szükségünk, és lenyugszunk. Kicsit iszunk, rosszabbik esetben, pedig seggrészegre leisszuk magunkat, és egy fantasztikus éjszakát töltünk el egy csajjal.

-Ezzel nem segítesz!-mordultam rá. -Nagyon nem!-most Justin tuti, haragszik rám. Elmegy keres egy nálam szebb lányt, akivel elhempereg. Közben meg nem is tudja, hogy úton van egy kisbaba ami az övé. Apám teljesen ki lesz, ha megtudja. Justint kinyírja én meg életre szóló szobafogságot kapok. 

-Bocs. De nyugodj, meg minden rendben lesz.-karolt át. Miért is Christ hoztam ki? Ekkor megjelent Lucy. Az én hősöm!

-Jöttem váltani.-állt meg Puckerman előtt.

-Dumcsizzatok.-állt fel Chris, majd bement.

-Na mesélj.-ült le.

-Lucy.-vettem nagy levegőt.

-Nicole, ennyire komoly?-nézett szemeimbe.

-Tudod.-nem bírtam tovább, könnyeimnek utat engedtem. -Terhes vagyok.-böktem ki.

-Mi?-hangja két oktávot ugrott. -Justintól ugye?

-Igen.-bólintottam. 

-Ajjh ne sírj.-ölelt át.

-Hogy ne sírnék. Nem akar gyereket.-töröltem le sós könnycseppjeimet. 

-Mi?-engedett el.

-Ezért is kaptunk össze.-szipogtam.

-Elmondtad neki?

-Nem. Csak megkérdeztem, hogy mit tenne, ha mondjuk terhes lennék, és azt mondta, hogy nem szeretne gyereket. Mert, hogy még nem áll rá készen. Meg, hogy ő még élvezni szeretné az életét. Ha nem akar gyereket, akkor nem kell tudnia róla. De elvetetni nem fogom. Megtartom, és felnevelem egyedül. Nem akarom, hogy terhére legyek. Szóval amint befejeztem a sulit, elmegyek.-zártam le a témát. 

-Nicole, biztos ezt akarod tenni?

-Igen. Hiszen, megmondta egyenesen a szemembe, hogy neki nem kell gyerek. Akkor nem is lesz. Majd talál, egy olyan lányt, aki tökéletes számára. Mert én nem vagyok az.-nevettem fel kínomban. -Soha nem voltam az számára.-ráztam a fejem.

-Ne mond ezt.-fogta meg a vállam.

-Neki is állok pakolni, mert még ma visszamegyek Floridába. Ez az utolsó évem. Az utolsó gimis évem. Jöttök, ha akartok, de én visszamegyek.-álltam fel. Úgy látszik, hogy Justinnal mi a történetünk, soha nem fog jól végződni. Soha nem legyünk boldogok. Mert a mi történetünk, nem úgy végződik, hogy boldogan élnek, míg meg nem halnak. A mi történetünk, teljesen más. A miénknek szomorú a vége, az eleje, és az egész. Van pár szép pillanat benne, de a nagy része, szomorú. Mindig is tudtam, hogy az élet nem egy tündérmese. Az én életem, sem az. Felmentem a szobámba, és nekiálltam pakolni. Ajtókopogást hallottam. 

-Gyere.-töröltem le a könnyeimet. 

-Nicole.-jött be Benjamin. -Mit csinálsz?

-Pakolok. Elmegyek.-gyömöszöltem a ruháimat, a bőröndbe. 

-Hova?

-Vissza. Hazamegyek. Nincs miért már itt maradnunk. A sulit is beakarom fejezni.-mentem a fürdőbe.

-Kétlem, hogy a suli miatt akarsz hazamenni.-jött utánam. -Mit csinált?-pakolásztam a kis táskámba a dolgokat.

-Semmit.-vágtam rá.

-Nicole.-fogta meg a kezem. 

-Semmit, és ha megbocsájtasz, nem akarok róla beszélni.-viharoztam ki. Tovább pakolásztam.

-Nem gyötröm magam.-ezzel pedig ott hagyott. Becipzároztam a bőröndöm, és leültem. Nem hiszem el, hogy megint így végződik. Külön vagyunk, ismét. Nem akarom én ezt. Nem akarom itt hagyni, de nem hagy más lehetőséget. Szeretem őt, nagyon, de... Istenem miért nem hagyod, hogy együtt legyünk? Miért választasz minket állandóan külön. Amikor elmentünk, és csak ketten voltunk, minden olyan jó volt. Az egész napot együtt töltöttük, és csak egymással foglalkoztunk. Senki, és semmi nem zavart meg minket. Most is miért, nem lehetünk, olyan boldogak. Az az éjszaka is valami csodálatos volt. 

-Kérlek, ne csináld ezt velünk.-suttogtam, és lecsuktam a szemem, majd egy könnycsepp csorgott végig az arcomon. -Nem akarom, elveszíteni. Nem akarom elengedni. Kérlek.-néztem fel az égre.  Megfogtam a bőröndöm kallantyúját, és felkaptam a kabátom, majd kinyitottam az ajtót, ahol Justin fogadott. Egymás szemébe néztünk, és csak álltunk ott. Justin ajkaimnak rontott, és így hátráltunk, be a szobába. A hajába túrtam, majd az ajtót, bevágta, és az ágyon terültünk el. Vadul csókolózni kezdtünk, és Justinról leszedtem a

pólóját.

-Justin.-szakadtam el tőle.

-Nem akarom, hogy elmenj. Idióta voltam.-lihegte. -Sajnálom, amiket mondtam.

-Valamit mondanom kell.-suttogtam.

-Lucy mindent elmondott. Szerencsére még időben.

-Ennyit a titok tartásról.-forgattam meg a szemem.

-Nem érdekel, amit mondtam. Szeretném azt a gyereket. Mert tudom, hogy tőled van, és csak ez számít.-mosolygott. -De fiú lesz én választok neki nevet.-ekkor felnevettem.

-Justin, nem is tudom, hogy mit mondjak.

-Én igen. Szeretlek.-csókolt meg.

-Én is Justin Bieber.-túrtam hajába.

-Még mindig nem hiszem el. Apa leszek.

-Igen, lesz egy közös gyerekünk. A mi gyerekünk.-isteni volt ezt kimondani.

-A mi kis gyerekünk.-csókolta meg a hasamat.

-De nem tudom, hogy a többiek mit fognak hozzászólni.-ültünk fel.

-Mi lenne ha kiderítenénk?-kérdezte mosolyogva.

-Kicsit félek.

-Nyugi, itt leszek.-kapta fel a pólóját. Kézen fogva lementünk, és behívtunk mindenkit a nappaliba. -Nicole szeretne nektek valamit mondani.-szólalt meg Justin.

-Justinnal kisbabánk lesz.-nyögtem ki.

-Úristen!-visított Ryan. -Én leszek a keresztapja!-ekkor Justin felröhögött.

-Nyugodj meg haver.-szólt rá. Benjamin arca mindent leírt. Csalódott volt és szomorú. 

-Benjamin...-nem hagyta hogy befejezzem, mert kirohant a házból. Utána mentem, és az istállónál szerencsére elcsíptem. -Benjamin kérlek hallgass meg.-ekkor megállt és szembe fordult velem. -Sajnálom.nyögtem ki, és könnyeim utat törtek.

-Mit? Hogy gyereked lesz, vagy, hogy Justin az apja?

-Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam. Hidd el, soha nem állt szándékomban bántani.-remegett meg a hangom. -Szeretlek nagyon, és nem akarlak elveszíteni, mint barátot. Szükségem van rád. Fontos vagy nekem.-töröltem le az előbuggyanó könnyeket.

-De Nicole te ezt nem érted. Én még mindig szeretlek, és nekem látni, azt, hogy ti itt együtt vagytok, és majd amikor megszületik a babátok. Nem tudnám végig nézni.-elé léptem és pontosan a szemébe néztem ahol egy apró kis könny bújt el.

-Ne tedd ezt velem. Ne kérd, hogy válasszak. Mert akkor őt választom. Nem rég kaptam vissza. Nem bírnám ki nélküle.-suttogtam.

-Sajnálom Nicole, de én ezt képtelen vagyok végig nézni.-harapott alsó ajkába.

-Kérlek ne menj el.-sírtam el magam. -Könyörgök.-öleltem át. -Kérlek ne, menj el.-súgtam fülébe. -Kellesz nekem. Szükségem van rád.-még mindig nem ölelt át. -Szeretlek.-motyogtak. Két szoros kar ölelt át.

-Én is. Mindennél jobban.-simogatta a hátamat. Lassan elváltunk egymástól.  

*Benjamin szemszöge*

Borzalmas volt az amikor Nicole közölte velünk, hogy gyereket vár Justintól. Az életem kettétört, mert tudtam, hogy végleg elvesztettem. Végleg, nem kapom vissza. Volt egy kis reményem, de az is szerte foszlott. Az utolsó remény sugaram is kialudt. Talán ez egy jel, hogy Nicolet nem nekem szánták. Miért fáj, ez ennyire? Miért pont őt választotta? Megérdemli, hogy boldog legyen, mert sokat szenvedett, és ha ő, őt választja akkor tiszteletben kell tartanom a döntését. Őt szereti, és ez ellen semmit nem tehetek. Elválaszthatatlanok és ezt nevezik igaz szerelemnek. Majd egyszer, az én életembe is betoppan az a lány aki talán elfelejteti velem Nicolelt. 

-Nem akarom, hogy esetleg elmenj, vagy itt hagyj.-mondta.

-Nem megyek.-simítottam meg az arcát. Bementünk, és a többiek nagyban beszélgettek. 

-Justin, nem megyünk el Selenához? Megszeretném látogatni.

-Miért mi a baja?-kérdeztem a mellettem álló lányt.

-Selena rehabon van.-harapott alsó ajkába.

-Én is bemegyek, ha nem nagy gond.-vágtam zsebre a kezem.

-Ti most Selena Gomezról beszéltek?-kérdezte Chris.

-Igen.-mondtuk kórusban.

-Hát akkor én is megyek. Jó csajszi.-kacsintott.

-Kötve hiszem, hogy bejönnél neki.-nevetett Bieber.

-Egy próbát megér.-dörzsölte össze a tenyerét.

-Ti maradtok?-fordult Nicole Lucyékhoz. -Tényleg Tobias hol van?
-Ja dolga akadt.-nyögte ki Ross.
-Aha.-bólintott Nicole. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk Selenához. Nem szívesen jövök ilyen helyre, de kíváncsi vagyok, hogy vele mi van.

*Justin szemszöge*
Ahogy beértünk a recepcióhoz mentünk.
-Jó napot. Selena Gomezhez jöttünk.-feleltem kedvesen.
-Gomez kisasszony csak egy embert tud fogadni jelenleg. De holnap visszajöhetnek, mert akkor többen is látogathatják.-felelte a hölgy.
-Justin, menj be te hozzá.-felelte Nicole.
-De...
-Kérlek. Akkor még maradunk egy napot, és holnap visszajövünk. De, most menj be te hozzá.-fogta meg a kezem.
-Jó.-mondtam, majd puszit adtam kedvesem arcára.
-Miss Gomez a 2. emelten található a 255 szobában.-mondta mosolyogva a hölgy. Elindulta lassan. Beszálltam a liftbe ami felvitt a a 2. emeletre. Lassan elballagtam a 255-ös ajtóig, és kopogtam, majd egy ,,gyere" után benyitottam. Selena ott ült összekuporodva az ablak előtt.
-Szia Sel.-köszöntem.
-Szia.-köszönt halkan, majd letörölte az előbuggyanó könnyeket. Helyet foglaltam mellette, és a szemébe néztem. -Mi késztetett rá, hogy meglátogass?-kérdezte.
-Nicolellal jöttem, meg a Chris és Benjamin is itt van. Nicole mondta, hogy jöjjek fel én mert csak egy ember jöhetett fel. De mond, miért Sel? Miért kellett idáig?-könnyeim csak úgy potyogtak neki.
-Te ezt nem értheted.-rázta a fejét.  -Hisz hogyan is érthetnéd. Te mindig mindent megkapsz.-törölgette

könnyeit. -Mindig eléred a célod. Mást nem veszel figyelembe, csak azt, hogy mi neked a fontos.-borzalmas volt így látni. Összetört és arca szenvedést sugallt. -Egyszer gondolhatnál másra is.-szipogott.
-Sel...-csak ennyit tudtam kinyögni.
-Képzeld tudok mindent. Tudom, hogy összejöttetek Nicolella. Gratulálok.
-Látom.-dünnyögtem.
-Nem Justin. Én tényleg komolyan gratulálok nektek. Boldogok vagytok. Nekem ez elég, hogy akiket szeretek azok boldogok.-fújta ki az orrát.
-Fáj. Látom rajtad, hogy fáj, és, hogy nem ezt akarod. Sel, kérlek ne csináld ezt.-fogta meg a kezét.
-De én csak így tudom feldolgozni.
-Mi? Hogy mindennap annyit iszol és drogozol, hogy ide juss. Nem, ez nem az a Selena akit én megismertem.
-Tudod, Justin az emberek változnak. Mi is megváltoztunk. Nézz ránk.-mosolyodott el. -Te boldog vagy, és megtaláltad életed szerelmét, akit mindig is kerestél.
-De te nem vagy az.-ekkor lehajtotta a fejét.
-Mert nincs mellettem az az ember akit szeretek. Nincs az a fiú mellettem aki hosszú évekig velem volt. Akit annyira szeretek még most is. Akibe első pillantásra beleszerettem.-nyelt nagyot, és könnyeit fojtotta vissza.
-Sel, kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom. Elég, hogy így látlak. A szívem szakad meg.-szorongattam a kezét.
-Szeretlek, még mindig Justin.-nézett szemeimbe. -Ez ellen pedig nem tudok mit tenni. Még mindig ugyanúgy szeretlek.-hajolt közelebb. Homlokunk szinte már összeért.
-Sel, ne csináld, mert félek, hogy nem tudom megállni.-suttogtam.
-Nekem is pont olyan nagy akarat erő kell mint neked.-lehelt szavait ajkaimra. -Szeretlek Justin. Tudom, hogy helytelen, hogy ezt csinálom, veled, hiszen a legjobb barátnőm pasija vagy. De egyszerűen, hogy itt vagy egy karnyújtásra tőlem, de mégsem érhetek hozzád, mégsem csókolhatlak meg.-éreztem, hogy könnye a kezemre hullik.
-Sel, kérlek.-hunytam le a szemem. -Nem tehetem ezt Nicolellal.-vettem nagy levegőt.
-Csak utoljára.-nem bírtam én sem nagyon. Selena mindig is egy különleges lány marad az életemben. Mellette tanultam, meg is az az igaz szerelem. Ő volt nekem az első nagy szerelmem. Soha nem felejtem el, és soha nem fogom kizárni az életemből. Nem lennék rá képes. Fontos nekem nagyon. Megéreztem Sel puha ajkait és tudom, hogy most hibát követek el, de visszacsókoltam. Nem tudom, hogy mi ütött belém, de egyszerűen nem bírtam leállni. Majd, mint valami villámcsapás úgy hasított belém, hogy most kell leállnom.
-Sel, kérlek.-toltam el magamtól. Mind a ketten ziháltunk, és homlokunkat egymásénak döntöttük.
-Nem is tudod, hogy most mit indítottál el bennem.-érintette meg az arcom. Keze jéghideg volt, te viszont a teste meleget árasztott.
-Nem szabad. Nem tehetem ezt Nicolellal. Én szeretem őt.-szorítottam ökölbe a kezem, és felálltam.  Ajkamba harapva hagytam el a szobát, és kissé ideges is voltam. Hiszen, most csaltam meg a szerelmemet, gyermekem anyját, és a leendő feleségemet. Hupsz, ezt lehet, hogy előre elkiabáltam. De őszinte leszek vele. Hisz egy kapcsolat mit ér őszinteség nélkül. Hibáztam, és bűnhődjek érte. Tudom, hogy Nicole ki lesz akadva, de remélem, hogy megérti. A liftajtó kinyílt, én pedig könnyedén szálltam ki belőle.
-Hogy van?-jött mellém szerelmem.
-Kissé ki van. De mondtam, neki, hogy holnap bejössz. Nem bírja nagyon a bezártságot. Egyedül érzi magát, nagyon.-karoltam át, és kifelé vettük az irányt.
-Holnap bejövök hozzá, és akkor holnapután mehetünk is haza.-mosolygott. beszálltunk a kocsiba, majd visszamentünk a házba.
-Na mi volt?-kérdezte Ryan. Fejemmel az emeletre böktem. Körbe néztem, hogy tiszta-e a telep, és belekezdtem.
-Ajjh tesó.-sóhajtottam.
-Oh, oh ez már rosszul kezdődik.-rázta a fejét.
-Bementem, és beszélgetni kezdtünk, annyira össze volt zuhanva. Ha láttad volna.  Szemei szinte vérvörösek voltak. Könnyei pedig megállás nélkül csak potyogtak. Teljesen kifordult önmagából.-túrtam a hajamba.
-Elhiszem, hogy szar volt így látni. Hiszen Selenának mindig is igényes megjelenése volt. Egy mosolygós csaj, aki egy energia bomba.
-De most az ellentéte volt. Elkezdte mondani, hogy még mindig szeret. Még mindig szerelmes belém, és valami fura érzés kapott és olyat csináltunk amit nem kellett volna.
-Lefeküdtetek?-képedt el.
-Az kellett volna.-remélem érezhető volt a szarkazmus. -Megcsókolt, és én meg idióta visszacsókoltam. Nem is tudom, hogy hogyan tehettem ezt Nicolellal. Egy idióta vagy!-ütöttem a falba, majd Ryanre néztem aki lefagyva figyelt, mögém. Megfordultam, és Nicolet pillantottam meg magam mögött.
-Te csókolóztál Selenával?-dermedt le.
-Nicole, esküszöm, hogy megmagyarázom.-léptem elé, majd a keze csattant az arcomon.
-A gyerekedet várom, és próbálok mindenben segíteni, és próbálom a kapcsolatunkat tökéletesre formálni, és erre te ezt teszed?! Megcsalsz a legjobb barátnőmmel?!-emelte fel a hangját.
-Nicole kérlek...-vágott közbe.
-Nem nem érdekel. De azt tudd, hogy ezzel hibát követtél el. Még pedig, azt érted el, hogy soha nem fogsz látni engem, és a gyerekünket!-üvöltötte, majd elviharzott. utána rohantam, és próbáltam menteni a helyzetet.

2. évad 7. rész (47. fejezet) Nem akar gyereket!

*Justin szemszöge*

Teljesen ki vagyok, mert Nicolenak nyoma veszett. Semmit nem tudunk róla, és egyre rosszabb előérzetem van. Hirtelen rezgett a telefonom, miszerint üzenetet kaptam. Mahone-tól jött. Mit akar ez a seggfej? Egy videót küldött. Ahogy megnyitottam, és elkezdtem nézni, egyszerre éreztem azt, hogy egy kést döfnek belém, és, hogy szét vet az ideg. A telefont tiszta erőmből a földhöz vágtam, ami darabokra hullott.

-Te normális vagy?!-visított Ryan.

-Fogd be!-mordultam rá.

-Mi a fasz bajod van?-kérdezte kikerekedett szemekkel.

-Az, hogy ez a nyomorult, a kocsiban megbaszta Nicolet. És, ahogy látom, elég jól szórakoztak.-ütöttem a falba.

-Haver nyugodj meg!-jött be Puckerman.

-Menjetek a francba!-rontottam ki. Visszafogom hozni, ha meghalok akkor is. Valami sántít nekem ezzel a videóval kapcsolatosan, és kifogom deríteni. Kocsiba szálltam, és valamerre elindultam. Gondolkozz Bieber, ha Austin lennél, na ez már rosszul kezdődik. Mert ha Austin lennék, akkor öngyilkos lennék. De most az ő fejével kell gondolkoznom. Nem mehettek messze. Bekapcsoltam a GPS-t és megnéztem, hogy Texashoz, melyik közeli város van. Houston, Dallas, vagy Austin. Ez a három hely van a legközelebb. Ha nem olyan egoista akkor nem Austinba vitte. Szóval maradt Houston, és Dallas. Nem vagyok biztos, de mintha lenne egy háza Dallasba. Houstonba, csak nem vitte, hisz az nagyon közel van. De lehet, hogy oda vitte, nem tudhatom. Azért benézek Houstonba, és utána Dallasba. 

~este~

Már szinte mindent megnézte. Már Dallasba vagyok, és fogalmam sincs, hogy esetleg, hol is lehetnek. Félek, hogy nem esetleg nem találom, meg. Fájt, az a videó, hogy még mennyire, de én is sokszor megcsaltam Nicolet, és valamilyen szinten megérdemeltem. Csak egy a lényeg, neki ne legyen baja. Kérlek istenem ad, hogy épségben megtaláljam. Nem bírnám ki, ha valami baja lenne. Szeretem őt, nagyon, és mindennél fontosabb. Majd pedig megálltam egy háznál, és gondolkodtam. Nicole hol lehetsz? Mit nem adnék, ha most itt lennél mellettem. Lehunytam a szemem, és nagyot sóhajtottam.

*Nicole szemszöge*

Az életem most ért véget. Ha Justin megnézi a videót, azt hiszi, hogy megint csak kihasználtam, és játszottam vele. Ne, az nem lehet!

-Hogy tehetted?-kérdeztem. -TE IDIÓTA!-rontottam neki. Ütni kezdtem, és közben a könnyeim potyogtak, majd pedig megszereztem a fegyverét, és rászegeztem.

-Nicole, nyugodj meg.-tartotta fel a kezét, védekezés képen.

-Na, mi van most nem olyan nagy a pofád?-röhögtem fel. -Most vigyél vissza!-kiabáltam.

-Nem foglak!-rántott magához, és a pisztolyt, elvette tőlem.

-Eressz el!-próbáltam eltaszítani magamtól.

-Nem foglak, visszaengedni ahhoz a nyomorulthoz.-szűrte ki fogai közül. Ekkor lendült, a lábam, és szépen beletérdeltem, a férfiasságába, majd felmentem az emeltre. Menekülni, még nem fogok, majd akkor ha nem számít, rá. Bezárkóztam, és az ágyra feküdtem. 

Már egy jó ideje itt lehetek, és a nap is lement. Ajjh istenem. Justin, most hol vagy? Hol lehetsz? Kérlek segíts ki innen. Annyira hiányzol, de kérlek, gyere, és szabadíts ki innen. Hirtelen hangokat, hallottam a fejemben. Justin hangját, vagyis a gondolatait hallottam.  Kérlek adj egy jelet, hogy hol vagy. Bárhol is vagy, megtalállak, és tudd, hogy nagyon szeretlek. Megtalállak, és akkor elmegyünk, jó messzire, csak mi ketten, és akkor senki, sem választhat el minket. Istenem Nicole annyira hiányzol.

-Te is nekem Justin.-hunytam le a szemem, és egy könnycsepp gördült ki. -Szeretlek, nagyon, és tudd, hogy mindig szerettelek, és mindig is foglak. Kérlek gyere értem. Ne hagyd, hogy ez a szemét, tegyen velem valamit.-suttogta, és közben több könny szökött ki a szememből. -Istenem, miért nem hagyod, hogy végre boldogok legyünk? Miért kell minket, mindig szétválasztani?-tettem fel sorra a kérdéseket. -Szeretem őt nagyon, és ő is, de kérlek, hagyd, hogy együtt legyünk.-fordultam a hátamra, és a plafont kezdtem el nézni.

-Nicole.-kopogott Austin az ajtómon. Választ nem kapott, tőlem, szóval tovább próbálkozott. -Kérlek nyisd ki.-miért gyanús nekem ez a dolog? Bementem a fürdőbe, és ahogy elértem az ajtót, megszédültem. A világ forogni kezdett velem. Megkapaszkodtam, az ajtófélfába, és lecsúsztam a földre. Mélyeket sóhajtottam, és kezdett elmúlni. -Nicole, édesem, kérlek nyisd ki!-szinte már dörömbölt. Egyből leesett, hogy részeg! Ide aztán be nem engedem! Bezártam a fürdő ajtót, a biztonság kedvéért. Ahogy elfordultam az ajtótól, olyan hányinger kapott el, hogy egyből a wc-t céloztam meg. Mégis mi a francért hányok, ha nincs is bennem semmi. Nem az nem lehet! De hiszen, még mindig nem jött meg... Idegesen csúsztam a csempés padlóra. NEM, NEM! De amikor lent voltunk a parton akkor sem védekeztünk egyszer sem. De biztos, hogy nem akkor, hiszen... De amikor egyik nap reggel Justin mellett ébredtem a buli után, lehet, hogy olyan részegek voltunk, hogy elfelejtettünk. Oh istenem! Túrtam idegesen a hajamba. Az már megvolt majdnem egy hete. Te jézus... De még van remény. Lehet, hogy nem vagyok terhes, nem lehetek benne biztos, először kell szereznem egy terhességi tesztet. Majd nagy csattanást hallottam, majd minden elhalkult. Kinyitottam az ajtót, és Austinnal találtam magam szembe.

-Szia cica.-vigyorodott el. Az alkohol csak úgy áradt belőle, és azt hittem, hogy megint hánynom kell. Na Nicole most menekülj, vagy neked véged... 

-Mit akarsz?-kérdeztem riadtam.

-Szórakozni.-jött közelebb.

-Nem hiszem, hogy ez jó ötlet.-léptem egyet hátrébb. 

-Dehogyisnem.-jött közelebb, majd hirtelen mozdulattal kikerültem, és lefele szaladtam. Hallottam, hogy jön utánam, és a nevemet kiabálja. Épp a bejárati ajtót téptem volna fel, amikor elkapta a derekamat, és a számat, egy hatalmas sikoly hagyta el. Ad, hogy valaki meghallotta.

-Segítség!-üvöltöttem, majd a kanapéra tuszkolt. -Szállj le rólam!-toltam el magamtól amennyire csak tudtam. -Segítség!-kiabáltam tovább. Ő pedig nekiállt vetkőztetni. -Justin.-suttogtam, és mintha meghallotta volna, az ajtó kivágódott, és Justin állt ott.

-Azonnal vedd le róla a mocskos kezed.-szegezett rá fegyvert. Austin felnevetett, és egy könnyed mozdulattal, felrántott, majd magához szorított, és fegyvert nyomott a fejemhez.

-Jobban tennéd, ha a fegyvert leraknád.-nevetett fel.

-Hagyd őt békén.-arca érzelem mentes volt. 

-Sajnos nem tehetem.-fegyver kattanást hallottam.

-Mit akarsz?-kérdezte Justin.

-Ami neked a  legjobban fájna. Szóval Nicolet kérem.-nagyot nyeltem.

-Előbb ölöm, meg magam, mint, hogy őt átadjam neked.-köpte a szavakat oda.

-Pedig vagy odaadod vagy meghal.

-Justin.-suttogtam a nevét. Rám nézett, és szeme csillogni kezdet. Nagy levegőt vettem, és megmarkoltam Austin kezét, és minden erőmet összeszedtem, és egy mozdulattal hátra csavartam, és előre nyomta, aminek a következtében nyomott egy hasast. A fegyverét Justin kirúgta a kezéből, és elé állt.

-Na most legyen nagy a pofád.-nézett le rá, és fegyverét, majdnem elsütötte.

-Justin!-szóltam rá. -Nem teheted ezt!-néztem már könyörögve. Fogta a fegyverét a nadrágjába csúsztatta, és megragadta a karomat, majd maga mögé húzott.

-Ha még egyszer meglátlak a csajom közelébe, akkor már nem fog érdekelni, hogy ő mit mond, mert úgyis megöllek.-hangja dühös volt. Majd egy hatalmasat belerúgott, és elhagytuk a házat. Beültünk a kocsiba, és elhajtottunk. Nem szóltunk egymáshoz, majd egy bolt előtt lefékezett. Leállította a kocsit és felém fordult. Nem mondott semmit, csak magához húzott, és szorosan átölelt. Átemelt az ölébe, és úgy öleltük tovább egymást.

-Annyira szeretlek.-suttogta a fülembe.

-Azt hittem, hogy soha nem találsz meg.-remegett meg a hangom.

-Mindig megtalállak.-puszilt bele a hajamba. -Mindig itt leszek. Bármi is történik, én mindig itt leszek.

-Soha ne engedj el.

-Soha, ne mond, hogy soha.-nevettünk fel. -Gyere menjünk, be mert biztos, hogy reggel óta nem ettél semmit.-ragadta meg a kezemet, majd kiszálltunk. Elég sok mindent vettünk, és épp Justin kerestem, mert szem elöl vesztettem, és szerintetek, hol volt? Természetesen, hogy a női részlegen.

-Ilyen nem kell?-mutatott fel egy tamponos dobozt. Én fejbe csaptam magam, és felnevettem.

-Szerinte te innen gyere ki.-kezdtem húzni magam után.

-Én csak kérdeztem.-nevetett. -Jajj várj valamit elfelejtettem.-rohant vissza, majd valamit belerakott a kosárba. Na jó nem akarom tudni, hogy mit. -Itt vagyok.-jött mellém. -Gondoltam ez biztos kell.-kacsintott, majd a kosárba néztem. Bár ne tettem volna. Na jó, mit is várunk Justintól. Kis perverz.

-Minek vettél ennyit?-kérdeztem nevetést visszafojtva.

-Hát, mondjuk, hogy ne kelljen sokszor futkározni érte. Különben is, tőlem csinálhatjuk napi 3x.-csókolta meg a nyakamat.

-Justin.-nevettem fel. 

-Nekem nincs ellenvetésem.-sétáltunk a pénztár felé. Justin, amikor nem figyelt elemeltem a polcról, egy tesztet, és szerencsére nem vette észre. Fizettünk, majd a kocsihoz sétáltunk. -A málna a kedvenc gyümölcsöd nem?-kérdezte.

-Igen, miért?-nem válaszolt csak elmosolyodott. -Te beteg vagy!-löktem meg a vállát. 

-Ha már csináljuk, akkor legyen élvezetes.-pillantott rám, majd vissza az útra. 

-Mit is vártam tőled.-fogtam a fejem. Már hajnal körül járhat az idő, és lassan megérkezünk Texasba.

Arra riadtam fel, hogy valaki megmozdult mellettem, majd azt vettem észre, hogy a szobámba vagyunk, és Justin fekszik mellettem. Odabújtam hozzá, és éreztem ahogy átkarol. ő az életem, ő az akiért élek, és ő az aki a világot jelenti nekem. Tiszta szívemből szeretem.

Reggel amikor felébredtem Justin még aludt. Óvatosan kimásztam mellőle, és észrevettem, hogy az asztalomon, ott pihent a teszt. Basszus most biztos tudja. Felkaptam, és a fürdőbe vonultam. Megcsináltam, és vártam a csíkokra. Letelt az idő, és félve de megnéztem, és pozitív lett. 

-Nem.-eset ki a kezemből. Most mit fogok tenni. Egy biztos a gyereket elvetetni nem fogom. Csak Justin reakciójától félek, hogy esetleg, ő nem szeretné. A tesztet kidobtam a dobozzal együtt, és megmostam az arcomat, és a hajamat felkötöttem. Beálltam a tükör elé, és felhúztam a pólóm, majd a hasamat kezdtem el kémlelni. Nem hiszem el, még mindig, hogy itt bent van, egy kisbaba. 

-Te mit csinálsz?-fordultam a félig alvó Justin felé.

-Csak megnéztem, hogy nem-e híztam.-engedtem le a pólóm.

-Te még ducin is tökéletes lennél.-jött oda, és üdvözölt, egy reggeli csókkal.

-Justin lenne egy kérdésem. Ez csak ilyen felvetést.

-Jézusom mit tettél?-rémült meg.

-Semmit.-nevettem. -Mit tennél, ha mondjuk terhes lennék? Vagyis te szeretnél gyereket?-tördeltem az ujjaimat.

-Mond, meg őszintén terhes vagy?-vakarta meg a tarkóját.

-Nem.-hazudtam, a szemébe. Fájt amit tettem, de muszáj volt.

-Hát nem tudom, tudod még nem állok készen arra, hogy apa legyek. Még szeretném élvezni az életet, nem szeretnék már most azzal foglalkozni, hogy milyen neve legyen a gyereknek, vagy, hogy milyen szobája lenne. Szóval, még én nem szeretnék gyereket, Mondjuk egy 2 év múlva oké, de most nem. Meg szeretném korai lenne mind a kettőnknek egy gyerek. Meg 9 hónapig szex nélkül. Az nem én lennék, kétlem, hogy kibírnám.-nyújtózkodott. 

-Szóval nem akarsz gyereket?-kérdezte félve.

-Nem.-vágta rá. A szívem tört össze. Nem szeretne egy gyereket, de már ,,úton" van. -Mi az valami rosszat mondtam? Holt sápadt lettél.-simította meg az arcomat. Nem akar gyereket. Alig bírtam visszafogni a sírást. Istenem ez is csak velem történhet meg. Justin magához húzott, és megcsókolt. Nem bírtam visszacsókolni annyira sokkolt a hír, majd elengedte az ajkaimat. -Valami baj, van.-mondta komor arccal.

-Dehogyis.-jöttem el tőle, majd, mint az őrült ruhát kerestem magamnak.

-Nicole, ne mond, hogy nincs.-jött ki ő is.

-De mondom, hogy nincs.-kaptam elő egy cicanadrágot, és egy pulcsit, majd magamra kaptam a conversem.
-De látom.-kapott fel egy nadrágot, és egy cipőt.
-De nincsen.-mentem ki a szobából.
-Nicole!-jött utánam, közben belebújt egy pólóba.
-Justin!-utánoztam.
-Állj már meg.-kapta el a karomat.
-Mi az?-fordultam felé.
-Elmondanád, hogy mégis mi a bajod?-tárta szét a karjait.
-Semmi.-mondtam flegmán.
-Ja azért lettél, ilyen.-forgatta meg a szemét.
-Milyen?
-Hát ilyen.-mutatott végig rajtam.
-Oh, bocs, hogy nem vagyok tökéletes, de, mintha még fent azt mondtad, hogy az vagyok.
-Tudod, változhat a véleményem.-emelte fel a hangját.
-Akkor nekem, is változhat a véleményem.
-Mégis miben?-kérdezte mosolyogva.
-Abban, hogy veled maradok!-vágtam a fejéhez.
-Akkor szakítasz?-kérdezte, de mér a mosoly nem volt az arcán.
-Igen.-vágtam rá.
-Jó.-felelte.
-Jó.-vágtam rá.
-Jó.
-Jó.
-Jó!-mondtuk egyszerre.
-Ryan!-kapta el a karját.
-Chris.-én meg az övét. Szúrós pillantásokat küldtünk egymás felé, majd ő jobbra, ment én meg balra.. Idióta!